Alvászavar2.
Tisztelt Dr. Síró Péter! Köszönöm válszát a kérdésemre (Alvászavar), de lenne még néhány kérdésem a témával kapcsolatban. Az első: Ön azt írta, hogy ez az alvási paralisis nevű jelenség, mely ébredés után egy-két percig tart. Nos, ez a páromnál kifejezetten elalvás előtt jelentkezik, és sajnos nem egy-két percig tart, valamit azt, hogy a lakosság fele megtapasztalja életében egyszer. A páromnál ez minimum 20 alkalommal jelentkezett kb. 3-3, 5 év alatt, ahogy írtam egy idegig semmi, aztán egymás után több este is. Miután válaszolt a kérdésemre, én elmondtam neki, hogy ez egy ismert jelenség, és nem feltétlenül jelent betegséget, ezért megnyugodott, de engem aggaszt, hogy ilyenkor nem kap levegőt, ami nem csak képzelődés, hiszen én is észrevettem, hogy néha sokáig nem lélegzik álmában, és ahogy ezt utólag végiggondoltuk, mindig olyankor észleltem, amikor ilyen élményben volt része, és mint írtam időnként ez hallucinációkkal is jár, de semmiképpen nem álom. Ezek után a kiegészítések után gondolna -e Ön rekurrens izolált alvási paralisisre? Esetleg tudna nekem javasolni valamilyen irodalmat, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik?
WEBBeteg szakértő válasza alvászavar témában
Tisztelt kérdező! Válaszom valószínűleg nem volt pontos ezért elnézést kérek, az említett jelenség elalvás előtt is előfordulhat, illetve a lakosság kb. fele megtapasztalja legalább egyszer, de lehet többször is. Természetesen egy ilyen internetes válaszadás nem helyettesítheti az egyébként indokolt orvosi vizsgálatot, annál is inkább, mert lehet a panaszok hátterében egyéb rendellenesség is. Ha szeretne további információkat szerezni a netről, akkor a parasomnia szóra keresve találhat információkat. illetve a alvascentrum.hu oldalról tájékozódhat a legközelebbi szakrendelésre jutás helyéről, módjáról. Érdemes tudni, hogy a napi ritmus megváltozása (váltott műszak, éjszakázás stb) provokálhatja a rohamot, van-e esetleg ilyen öszefüggés az Önök esetében? Tisztelettel: Dr. Siró Péter neurológus
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.