Kettőslátás, alvajárás...?

A kérdésem az lenne, hogy pár napja olyan problémáim vannak, amikre eddig nem nagyon volt példa. Pár napja a bal oldalam zsibbadni szokott, főként a lábam és a kezem. A minap pedig alvajártam, vagy nem is tudom, hogy ez alva járás-e! azt álmodtam, hogy felkelek megreggelizek... mjad mikor ténylegesen felkeltem, ott volt minden az asztalon, vagyis ténylegesen megreggeliztem.. mjad megnéztem a telefonom és beszéltem egy ismerősömmel is, aki később elmondta, hogy ugyanúgy viselkedtem, mintha fellennék, pedig aludtam, erre nem emlékszem, hogy beszéltünk volna. először fel sem mertem hívni, mert féltem, hogy hülyének néz., de muszáj volt tudnom, hogy mi történt valójában. Ma pedig kettős látással ébredtem meg rossz közérzettel. Nem olyan régen, kb. 4 hónapja kezdtem, próbáltam új életet kezdeni, életmódot váltani., Ami azt jelenti, hogy figyelek az étkezésre, próbálok lúgosítani és sportolok! azóta fogytam 9 kilót! emellett cukorbeteg is vagyok! nem tudom, hogy ezek összefüggésben vannak-e? Kettős látás és szédüléses tüneteim először 5 éve voltak, kb. évente jött elő egy-két hétre, de olyan nagyon, hogy menni sem tudtam még a fejemet sem tudtam megmozdítani, eddig volt 2 MR vizsgálatom, eddig negatívak voltak és nem tudta a neurológus se megmondani, hogy mi lehet a gond! mire elértem az orvoshoz, addigra elmúltak a tünetek, pedig mentő is vitt már be, de akkorra elmúltak! már lassan 2 éve lesz, hogy nem szédültem, de van itthon betaserc-em, ha kezdek rosszul lennei beveszem és akkor nem szédülök! Kérem segítsen, hogy mi lehet a gond, mert az itteni neurológusok annyit mondanak, hogy ne stresszeljek! az életem sajnos nagyon stressszes, de nem hiszem, hogy csak ennyi a gond! kérem segítsen, adjon tanácsot! köszönöm!

Dr. Bánfalvy Péter válasza kettőslátás témában

Kedves Kérdező!   A szédülése hátterében nagy valószínűséggel az úgynevezett rohamokban jelentkező, testhelyzettől függő, jóindulatú szédülés állhat, mely a belső fülben lévő egyensúlyozó szervben lévő mészkristályok elmozdulása miatti fokozott izgalom váltja ki. Speciális torna jó hatású rá. Az alvajárás egyfajta alvászavar, szervi oka nincs, pszichés eredetet valószínűsítenek, pszichiáter kezeli. A kettőslátás oka lehet vérnyomásesés vagy vércukorszint csökkenés az Ön esetében ha átmeneti jellegű, ha tartósan fennálló (hetek, hónapok), a cukorbetegség miatti kisidegbántalom része lehet. Az ideggyógyászati vizsgálat során, ha komolyabb probléma lenne a háttérben, akkor más tünetet is észleltek volna és továbbküldik egyéb vizsgálatra. Próbáljon megnyugodni és ellenőrizze a vércukrát és vérnyomását. Adiétával meg csak mérsékletesen, az Ön esetében a havi 1-1.5 kg fogyás az ideális.   Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. augusztus 08.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Egyszemes vagy kétszemes kettős látás?
Jónapot kívánok Születésemtől fogva kancsal vagyok. Tegnap este, fáradtan a sötétben ébresztőt akartam állítani a telefonomon, mikor észrevettem, hogy a...
Kettős látás
Üdvözlöm! 14-én megyek novemberben szemészetre, akkor kaptam időpontot addig is kérem szépen segítsen, hogy mi lehet a probléma. 33 éves vagyok, gyerekkorom...
Egyik szemre homályos/kettőslátás
Jó estét kívánok. Panaszomról szeretnék kérdezni. 33éves nő vagyok,3 gyerekes anya, (ebből két császsármetszésel szült) szemüveges általános iskolás korom óta...
Kettős látás és befelé forduló bal...
Tisztelt Doktor Úr, Köszönöm a válaszát a már említett panaszomra (https://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/szem_betegsegei/163302) A kettős látás két szemmel...
Kettős látás és befelé forduló bal...
Tisztelt Doktor Úr/Nő. Egy ideje küzdök már a kettős látás problémával, ami rendszerint akkor jön elő ha távolra nézek. Ilyenkor a bal oldali szemem befelé,...
Reggeli ébredéskor kettőslátás
Tisztelt Doktorúr! Két hete történt, hogy ébredéskor kettőslátásom volt. Pontosabban nem láttam kettőt a tárgyakból, inkább magát a tárgyat (pl. a képet a...