• “Fejproblémák”

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktor Nő! Doktor Úr! Problémáim kb 3 hete kezdődtek. Első rosszullét ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, mivel már éltem át ilyet pár éve, forgó szédülésem volt egész nap, minden mozdulatra rosszabbodott, hánytam is, de estére elmúlt. Pár nap múlva leginkább gyomor panaszaim voltak, sűrűn székeltem egy órán belül háromszor is, nagyon hányingerem volt, de hányni nem tudtam, a fejemet nehéznek éreztem, furcsa bizonytalanság érzésem volt, nehéz volt lélegezni. A gyomor panaszokat azt gondoltam a szedett Merckformin okozza (az esetet megelőzően 2 héttel kezdtem el szedni nőgyógyász javaslatára Pcos tüneteimre) de mivel olvastam, hogy súlyos mellékhatása is lehet sűrgősségire mentem. A “nehéz fej” érzés is nyugtalanított. Infuziot kaptam, hazaengedtek. A házi orvos szerint is a gyogyszer volt a baj. Azóta már 3 alkalommal volt ismét ez a nehéz fej érzés, gyomor panaszok nélkül. Nem nagyon tudom elmagyarázni. Olyan mintha hátul egy súly húzná lefelé. Belülről mintha fújtatnák a fejem. Semmiképpen nem fájdalom. Leginkább hátul érzem, fül magasságban. Ha kicsit “ rá fogok”a fejemre, megtartom akkor jobb érzés, ha hanyatt fekszem akkor erősödik az érzés. Ha oldat fekszem le akkor enyhül. Szédülésem az nincs. Inkább bizonytalanság érzés. Amikor rosszul vagyok nehéz koncentrálni másokra, mit beszélnek. Újra voltam a sürgősségin. Neurológus nézett meg, azt mondtak tipikus szorongásos tünet, menjek pszichológushoz. Én ezt nem érzem annak. Pár naponta ismétlődik. Nem tudom meghatározni, hogy mi váltja ki. Szeretnék fül orr gégészetre menni mivel szédüléssel kezdődött minden. De nagyon sokára kapok időpontot. Egyáltalán milyen irányba kellene mozdulnom? Fül-orr-gégészet, neurológia? Egyébként a kézszorításom több mint egy éve nagyon gyenge, már mindkét kezemben. Ennek sem tulajdonított egyik orvos sem jelentőséget. Bár lehet nincs ennek sem köze hozzá. A vérnyomásom mindig nagyon alacsony. Kérem ha van ötlete mi lehet ez, adjon tanácsot! Előre is köszönöm! Üdv

        Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza a nyomott fej érzése témában

        Kedves Kérdező! Panaszait kezdetben vírusfertőzés okozhatta .Szédülés, hányinger, hasmenés, nyomott közérzet, mind erre utalnak.A betegség kiválthatott szorongást, ezért a neurológus véleménye is megalapozottnak látszik. A nehéz fej érzés, nyomás tensiós tipusú fejfájásnak tűnik, melynek hátterében egyértelmű a pszichés kiváltó ok. Ezt akkor is el kellene fogadni, ha Ön mást is gondol.Erre utal az is, hogy jelentéktelennek tűnő testi panaszok,( kézszorítás gyengeség) súlyos testi betegségeket gyanít.Ideggyógyászként a pcos tünetei kezeléséhez is az egészséges életmódot, táplálkozást, lelki egyensúlyt feltétlenül szükségesnek gondolom. Minden jót kívánok. Üdvözlettel: Dr.Szappanos Zsuzsanna

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2020. július 23., 20:34; Megválaszolva: 2020. július 26., 06:41

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! 26 éves férfi vagyok, és kb. 2 hete olyan enyhe problémám van, hogy a fülem mögött elindulva a tarkóm felé, néha enyhe bizsergést érzek, néha nagyon enyhe fájdalmat, de talána fájdalom szó túlzás is, nincs elzsibbadva,...
        Tisztelt Doktor Úr, A következő tünetekkel fordulok Önhöz: Január óta egy néhány hónapos megszakítással emelkedett aluszékonyságot tapasztalok, ami nagyban megnehezíti a koncentrációmat a munkámra. Tudni kell, hogy egy nagyon stresszes...
        Jó napot. Hipertóniás vagyok. Általában mindkét karom zsibad,de lég inkább a ball karom teljes egészében, korábbi munka helyemen elégé meg erőltetem tőbbször is be görcsöl valamint olyan szinten begyulladtak az izmok hogy mozgás képtelené...
        Kedves Doktornő! Már többször írtam Önnek, és mindig kedvesen válaszolt, ezért merem ismét zavarni. A panaszaim tavaly decemberben kezdődtek. Szemen, arcon, majd később lábon is izomrángással. Akkor elmentem egy neurológushoz, aki ENG...
        Kedves Drnő. Irtam mar magának tobb eve tartó szeduleses panaszaim miatt ami miatt koponya natív mr voltam tavaly októberben. Mostanában eszre vettem,hogy lataszavarom van mikor elore nézzek akkor egy pici foltban mintha nem.látnék ha oldalra...
        Tisztelt Doktornő! Édesanyám lassuló mozgása miatt neurológiai kivizsgálásra ment el szeptemberben. Azt tudni kell, hogy az elmúlt két évben rettenetesen nehéz időszakon van túl lelkileg. Doppler UH-ra és agykoponya CT-re küldték. A doppler...
        Tisztelt Dr Szappanos Zsuzsanna! Édesapám elég rosszul hall és fülészet beutalt MRI-re. Itt van a lelet eredménye. Ez pontosan mit jelent? Mert írják, hogy agydaggantra is utalhat... Kérem szíves tájékoztatását, hogy mit jelent pontosan a...
        Tisztelt Doktornő! Négy hónapja szültem,de gyorsan felépültem.Kiegyensúlyozott életet élek.Egy hónappal ezelőtt hirtelen lettem rosszul,szédülésérzet,émelygés és bizonytalanság érzés fogott el ami órákig megmaradt, szorító, nyomás...
        Tisztelt Dr. Fehér Gergely! Gyermekkoromban kiderült, hogy cisztám van. Bal oldalon temporo- basalisan az orbita mögött a koponyacsontés az agyállomány között 18mm átm. arachnoidális cysta. Panaszom nem volt soha, azt mondták, hogy műtéti...
        Jó napot kívánok! Tanácsot szeretnék kérni Öntől, hogy merre induljak el. Megpróbálom összefoglalni röviden. 33 éves nő vagyok, 4 éve kezdődött a történet. Vírus gyanújával kerültem kórházba, akkori tüneteim: forgó szédülés,...