Szem probléma

Kedves Doktornő! Egészséges, két gyermekes családanya vagyok, ez a főállásom. Jelenleg várom a harmadik babámat, 9 hetes terhes vagyok. Ma reggel voltam vérvételen, bár nem hiszem, hogy ennek köze lenne a problémámhoz. A vérvétel után kb. két és fél órával tettem-vettem az otthonomban, és egy másodperc alatt, mindenféle előzmény nélkül a szemgolyóimnak a tengelye megváltozott, homályosan láttam, sőt, a tárgyakból majdnem kettőt, és kicsit olyan érzés volt, mintha begörcsöltek volna a szemgolyóim. Nagyon megijedtem, lepihentem, és vártam...kb. 30-40 másodpercig tarthatott, utána szépen visszaállt a látásom. Most enyhén fáj a fejem, főleg a homlokomban érzem. Mi lehet ez? Egyébként nem vagyok szemüveges, nincs semmilyen szemproblémám. Talán picit hunyorgok olvasásnál, de távolra kitűnően látok. Előre is köszönöm a válaszát!

Dr. Kerekes Éva válasza látászavar témában

Tisztelt Érdeklődő!

a panasznak több oka lehet, ki kell vizsgálni. első sorban a vérnyomást és cukorbetegséget kell tisztázni, majd ha ezek kizárhatóak, neurológiai vizsgálata javasolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. december 12., 10:51 ;Megválaszolva: 2012. december 15., 00:35
Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek
Látásromlás oka tisztázható így?
Tisztelt Doktorúr! 22 éves fiú vagyok. Elég jól észrevehető látásromlás miatt tervezek menni a szemészetre, és bevallom őszintén bennem van az...
Felnőttkori kancsalság
Kedves Doktornő! Körülbelül egy hete szédülés, hányinger (egyszer hányás) tünetek kezdődtek nálam. Pár nap után észrevettem, hogy a...
Epilepszia/egyéb társbetegséggel
Kedves Dr.Fehér Gergely! A tanácsát szeretném kérni a következő problémámban. 2002 óta állók Idiopátiás Generalizált Epilepszia kezelés...
gyermekem gyakran szédül, felcserél...
gyermekem most kezdte az első osztályt, sajnos sok nagyon rosszindulatú, durva, viselkedészavaros gyerekkel van egy közösségben, akikkel nem találja a...
pillanatnyi látásvesztés
Tisztelt Doktor nő! Nagyon félek a betegségektől, szinte már rettegek. Beképzeltem már magamnak mellrákot, pajzsmirigyrákot..... Most kb. egy fél...