Gyógyszer induk. SLE?

Tisztelt Neurológus Dr/Nő! Azt a tanácsot kaptam, h Öntől is kérjek segítséget, szerteágazó panaszaim miatt. Kérem, segítsen! Két hete, derült ki, h autoimmun betegségem van. (ANF pozitív lett. májbiopszia a közeljövőben.) Tudni szeretném, h, mennyiben lehet ez polysistemas SLE a tüneteim alapján, és az alább leírtak utalhatnak-e idegrendszeri ill.egyéb szervérintettségre, vagy mennnyiben lehetséges, h ezek"csak"társult betegségek? 8 éve készült EEG (sokat fájt a fejem), több is, mindegyiken szerepelt tüskepotenciál, hol itt, hol ott. Klinikai tüneteim nem voltak, talán annyi, h zsibbadt a bal arcfelem, a kis-és gyűrűs ujjam. Tegretolra sem javult, ezért kb.fél év után abba is hagytam. CT neg. 2 éve nagyon erős migrénem volt. Neur.vizsg.-ból talán a Fukuda-pozitivitást emelném ki. A migrén látászavarral kezdődött, ami előtte is többször jelentkezett már, de nem volt utána ennnyire erős migrénem. CT, MR, nyaki UH neg. 6 terhességem volt, abból minden esetben a 6.hét tájékán elkezdtem vérezgetni, és 2-3 hóig ez meg is maradt. Ebből 4 vetélésem volt, 16 hetesen burokrepedés, a többi még a 10.hét előtt sp. ill. 1 felszívódó is volt. Vannak időszakok, mikor áramütésszerű szédülés ill.egyidejű nyelvzsibbadásokat érzek. Bipoláris zavar, depresszió is szerepel az életemben (idén az első negyedévben estem át egy súlyos depressziós cikluson, 800mg Tegretolt, ill. 3Zoloftot szedtem. Szerintem most a Tegretol okozhatta a subot.?) A májfunctióm 3x-a volt a határértéknek, de abbahagytam a gysz.-ket, az már normalizálódott. A CRP, AST most is kicsit magasabb, és az INR-em 1, 24.Ez, mennyiben utalhat májkárosodásra (cirrózis?). Néha világosabb a székletem, tompán nyomás májtájékon.Állandó du.-i hőemelk. UH-n 1 ujjnyival nagyobb a hepar. A naptól apró bevérzések a lábszáramon, ill kis hólyagok a hasamon. Fáradékony is vagyok. A mostani kivizsgálás az izületi fájdalmaim, ill.a májfunctióm miatt indult. A családban nagynéném immunbeteg. Lányom trombocytophatiás, őt, mennyire érintheti a dolog? Őt is ajánlatos kivizsgálni! Ráadásul gyakran van cystitise. Idegeredetű halláscsökkenésem van, ami kb. 18éves korom környékén kezdődött. És végül, a gyomromban savas-epés felmaródások, megváltozott nyálkahártya szerkezettel. Vastagbelemben cryptopapillitis.Néha 1, néha 2-3hóig tartó megmagyarázhatatlan vizelési inger is gyötör. (Ez 10 év alatt kb. 4x"zajlott") Még fel sem állok szinte a Wc-ről, már ülhetnék is vissza.. Nem csíp, nem fáj, csak az inger van meg (Ami roppant zavaró). A vizelet, mennyisége nem sok, foly.fogy.-al, diabetessel nem magyarázható. Viz.tenyésztés neg. 4-5vvt szokott benne lenni, és most kevés fehérje is(opálos), de controllnál neg.lett. Kb. 10 éve történt ez miatt hólyagtükrözés, ahol egy kicsit megvastagodott vénát láttak, de azt mondták, ez nem magyarázza a dolgot. Nos, ez most is jelen van, bár már csökkenő intenzitással (izületi panaszaim is ugye múlóban). Várom mielőbbi válszát, tisztelettel: A

WEBBeteg Szakértő válasza autoimmun betegség témában

Tisztelt Kérdező! Az EEG vizsgálat általában csak a tünetekkel együtt értelmezhető, önmagában a tüskepotenciálok nem jelentenek betegséget. Ebben az esetben a tünetekkel a kapcsolat nem igazán tűnik megalapozottnak. A negativ CT, MR leletek arra utalnak, hogy az agy organikus eltérése kevéssé valószínű, bár a vizsgálatok két évvel ezelőtt voltak. A Tegretol egyébként valóban okozhat jellemzően visszafordítható (reversibilis) májkárosodást. A hirtelen kialakuló szédülések hátterében agytörzsi átmeneti működészavar állhat. A panaszai igen komplexek, úgyhogy végezetül a Neuroimmunológiai szakrendelésen való vizsgálatot, gondozásba vételt javasolnám, ott nálam lényegesen avatottabb szakemberek tudnak válaszolni kérdéseire. Tisztelettel: Dr. Siró Péter neurológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 02.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Idegrendszer működési
A fejemben állandósult a sistergő-zizegő hang, ami korábban ritkán és röviden jelentkezett. Az egész kb 2 hónapja kezdődött. A vérnyomásom alacsony, 6 év óta...
Myositis, SLE
Jó napot! Nagyjából 4 éve kezdődött autoimmun betegségem, elég reménytelenül. Mára már eljutottunk oda, hogy talán SLE, myositis (mostani értékek: ck: 9000...
Orvoshoz menni vagy nem menni?
Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! 26 éves nő vagyok, 22 évesen volt egy mélyvénás trombózisom (nem szedtem fogamzásgátlót, nem volt sérülésem, nem utaztam...
Autoimmun betegség
Kedves Doktornő/Doktor Úr! Az ínyem és a hüvelyem is állandó gyulladásban van. A parodontológus és a nőgyógyász szerint is autoimmun betegség áll a háttérben....
Mi lehet a bajom?
Üdvözlöm! Sosem voltam telt, 45 kg volt a max. sajnos, de most már ott tartok, hogy 35 kg lettem, mert valami felemészti a szervezetemet, de nem tudják a...
Magas ANA érték
Tisztelt Dr. Szántó Antónia! Sjögren miatt évente immunológiai kontroll vérvételre kell járnom. Eddigi eredményeim: 2010- Ana pozitív 1: 40, SSA-RO 87 (0-15-ig...