• Szédülés megelőzése

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz hogy, most vettek fel a rendőrségre ahol alapkiképzés során van hogy 1 órán vagy fél órán keresztül mikor mennyi, vigyázz vagy pihenőállásban kell lenni teljes mozdulatlanságban. alapjába véve nem vagyok szédülős se alacsony vérnyomású de ez már nekem is sok és nagyon szédülök és rosszul vagyok és nem bírom úgy mint a többiek pedig fizikailag közép mezőnyben vagyok. Szőlőcukor van nálam de ott nem mindig tudom bevenni ha véletlen rosszul vagyok valamilyen megelőzés kellene. Segítséget előre is köszönöm!

        WEBBeteg szakértő válasza a szédülés témában

        Kedves Kérdező! A merev vigyázzban állás nehezített körülmény a keringésnek. Akinek alacsony a vérnyomása ezt különösen nehezen bírja. Van olyan is, hogy a vérnyomás szabályzó rendszer érzékenysége nem megfelelő, ez veleszületett adottság is lehet. Ilyenkor a hirtelen felálláskor úgy leeshet a vérnyomás, hogy elájulhat a személy. Ha ezek a problémák nem állnak fenn, úgy alkosson magának szellemi, figyelmi feladatokat, amivel elterelheti a figyelmét az ácsorgásról, illetve a szellemi tevékenységgel feljebb is tornázhatja a vérnyomását. pl matematikai feladatokat oldjon meg fejben, vagy mondjon verset, vagy idézzen fel egy régebben látott helyszínnek minden apró elemét. Ezekkel a gyakorlatokkal a memóriáját is tréningezi.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Itt kérdezhet

        Kérdés: 2012. március 02., 17:55; Megválaszolva: 2012. március 08., 00:23

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Üdvözlöm! Azért kerestem fel most, ugyanis korábban, egész pontosan most pénteken lesz 2 hete, hogy nagyon megfájdult a fejem. Első sorban migrénes fejfájásra gyanakodtam. Ugyanúgy erős hányingerrel, hányással és szédüléssel kísérte....
        Jónapot! Szeretném megkérdezni mi a bajom lehet. Szeptemberben volt egy pánik szerű rohamom azóta szédülök remeg a kezem lábam homályosan látok vannak naook amikor jobb de vannak napok amikor nagyon rosszak. Ez mi lehet pánikbetegség? Mert...
        Kedves Doktornő, Segítsen értelmezni az alábbi diagnózist: “MRI koponya natív vizsgálat: 2019-11-04 Eredmény A koponya MR, MRA vizsgálatot nativan axialis FLAIR FS, T2, diffusio súlyozott, haemogradiens, coronalis T2, sagittalis T1 mérésekkel...
        Kedves Főorvosasszony! Neuronitis vestibularisom, vagyis egyensúlyozóideg-gyulladásom volt. 4 hete kezdődött, váratlan forgó szédüléssel és hányással. 5 napig kórházban kezeltek. Már sokkal jobban vagyok, de még mindig szédülök egy...
        Tisztelt Doktornő! Pár napja kérdeztem Öntől agyrázkódás témában. Nagyon Köszönöm szépen a segítségét! Írta, hogyha nem javulnak a tünetek akkor forduljak orvoshoz. A napokban azt figyeltem meg, hogy nagyon érzékeny vagyok a fényekre,...
        Üdvözlöm. Két és fél hónapja elkezdett rángatózni a jobb oldalt alul a szemem, ezért elkezdtem szedni magnéziumot. Több mint egy hét után úgy tünt már nem csinálja olyan gyakran, ezért abba hagytam a szedését. Újra kialakult pár napra,...
        Jó napot! Ma kaptam meg a koponya CT eredményem! Amiben ez volt írva: A bal oldalon az oldalkamra cella mediája mellett a postkontrasztos vizsgálati soron egy hajszálvékony kb 12mm hosszú hyperdenz, kontraszthalmozó sáv látható. Ér, rendellenes...
        Tisztelt Doktorúr/Doktornő! Arról szeretnék érdeklődni hogy Ön szerint ez lehet e enyhébb fokú agyrázkódás? Tegnap este nagyon bevertem a fejem egy szagelszívónak a vaskeretébe. Amikor megtörtént utána nemsokkal elkezdtem szédülni, mintha...
        Tisztelt Doktor Úr / Hölgy!, Először is elnézést kérek, ha sokat írok. 27 éves vagyok. Július vége-felé (20-a körül) elkapott egy éles, égető, pulzáló, lüktető görcsroham (izomgörcs-szerű) a kisagy,tarkótájam, gyomrom környékén....
        Kedves Dr! Lassan 8 hónapja szültem! Ha meleg ételt eszek vagy ha szoptatok akkor fura olyan föld szagot érzek amit más nem ! ez már több hónapja van. Illetve a jobb lábamon a nagylabujjamat úgy érzem mintha értéktelen lenne járás közben de...