Hirtelen remegés

Kedves Doktornő! Az elejéről kezdem. Gyerekkoromban versenyszerűen sportoltam lelkesen, senki sem erőltette ezt. Voltam szombati úszóedzések, illetve nyáron is folyamatosan korán keltem. Ekkor történt meg velem először, hogy reggeli közben a teásbögrét fogva hirtelen megremegtem, a tea pedig kiborult. Aztán egyre többször fordult ez elő. Később 15-16 évesen már hajnali edzésekre is jártam, ilyenkor többször rám tört ismét ez a hirtelen megremegés. Ha ilyenkor volt valami a kezemben az természetesen elejtettem. A remegés "érkezését" nem éreztem, utána viszont pár percig furán éreztem magam. Volt, hogy csak egy ilyen sokk volt, de volt, hogy egymás után 5-10 percekkel több is akár fél órán keresztül is. Ilyenkor igyekeztem nem csinálni semmit, illetve a firss levegő segített. Mikor egy-egy átbulizott éjszaka után (mindig csak minimális alkoholmennyiséget fogyasztottam, nem voltam egy nagy "partys") sűrűsödtek ezek az esetek az rovosok a szívemet vizsgálták, de nem találtak semmit. Aztán voltak tünetmentes időszakok, mikor se az edzés, se a bulizás nem okozott gondot és már-már azt hittem, hogy nem jön többé elő. Talán még fontos megemlítenem azt az esetet, mikor a diszkóban egy koncerten a tömegben ugyanígy megremegtem - az is ilyesztően rossz érzés volt. A fent leírtakkal nem foglalkoztam különösebben, inkább csak tudomásul vettem, hogy ez van., Amiért most viszont ismét a megoldást keresném az az, hogy van egy 4 hónapos kislányom és bizony előfordult, hogy egy-egy nehezebb éjszakán mikor kivettem a kiságyából és kézben volt majdnem elejtettem...az utolsó pillanatban kaptam el. Azóta ha sír, akkor is félve veszem ki és egyből iygekszem vele leülni és "biztonságba helyezni", mert nem tudhatom mikor tör rám ismét a fáradtság hatására ez a remegés, mely egy egyszeri nagy megremegésből áll és a párom szerint még a szemem is fennakad ilyenkor. Köszönöm, hogy elolvasta a problémámat és kérném, segítségét, hogy milyen irányba induljak el. Köszönette!

Dr. Bessenyei Mónika válasza remegés témában

Kedves Kérdező! A leírása alapján nagy valószínűséggel Önnek úgynevezett Juvenilis myoclonusos epilepsziája van, melynek tüneteit nagyon szépen leírta. Keressen fel egy Epilepszia Szakrendelést, ahol a megfelelő gyógyszeres kezelésre beállítják és ellátják a megfelelő életmód tanácsokkal. Ez egy gyógyszeresen jól kezelhető epilepszia. Mielőbbi kivizsgáást javaslom.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. november 25.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Kézremegés, rángás
Tisztelt Doktornő! Kb. két hónapja napi rendszerű szédülés lépett fel nálam, de most nem ezzel kapcsolatban írok, csak a háttérhez lehet, hogy kell. Utána...
Baba-kar remegés
Tisztelt Doktor Úr! 4 hónapos kislányomnál észrevettük, hogy időnként kitartja oldalra a karjait és ilyenkor remegnek a karjai, olyan, mintha feszítené és...
Mononucleosis, gócos mandula, covid
Tisztelt Doktornő/Úr! Lassan egy éve volt egyszerre egy covid + mononucleosis infectiosa fertőzésem (mindkettő igazolt) és bár elég jól átvészeltem (nem voltam...
Okozhatja túladagolás?
Tisztelt doktor úr! Az történt, hogy ismerösöm (20/f) bevett június végefelé kb 10-15db triapridalt. Emiatt légszomjatt kapott, és folyamatosan elaludt,...
Remegés és Fájdalom
Tisztel Dr. Úr. A párom Nagymamája 108 éves Német Hölgy. Napi gyakorisággal remeg. És a hasából induló fájdalomra panaszkodik, mondhatni rohamszerűen alakul...
Remeg a lábam
Üdv, Eva vagyok, 18 éves és van olyan, amikor körülbelül 10-15 percet állok egy helyben akkor a bal lábam remeg pár percig..de volt már rá példa, hogy...