• ACL pótlás utáni rehabilitáció

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        üdvözlöm! Arra vagyok kíváncsi, hogy még természetes-e az, hogy 8 héttel a keresztszalag pótló műtétem után nem tudom teljesen behajlitani illetve magamtól kinyujtani a lábam. Illetve, hogy a műtét helyén a bőr érzéketlen, meddig marad ez ugy. Jó-e az eddigi tünet illetve mire számithatok még? Válaszát várom éselőre is köszönöm!

        Dr. Bogdán Aurél válasza a keresztszalag műtét témában

        Vizsgálat nélkül, illetve a dokumentációk ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Az, hogy a műtéti terület még érzéketlen, az természetes lehet. A műtét során átvágott bőridegek regenerációja 10-18 hét is lehet. Ezt gyorsíthatja, segítheti B vitaminok szedésével. Az, hogy a mozgástartomány még nem teljes, sok mindentől függhet (műtéti technika, milyen ínnal pótoltak, milyen módon rögzítették, volt-e egyéb sérülés is a szalagszakadás mellett). Így erre a kérdésére a pontos választ operáló orvosa tudja megadni. Általánosságban elmondható, hogy 2 hónappal a műtét után még nem minden esetben teljes a térdfunkció megfelelően gyógyuló térd esetében sem.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Bogdán Aurél
        traumatológus, ortopédus

        Dr. Bogdán Aurél
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. augusztus 29., 20:02; Megválaszolva: 2011. szeptember 01., 20:20

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Jó napot.Állandó derék,és nyaki fájdalom miatt mentem orvoshoz.Mr leletemen a következő áll:C gerinc:kiegyenesedett nyaki lordosis. Canalis spinalis stensois,discus hernia,gyöki érintettség nem látható. L gerinc:A lumbális lordosis a felső...
        Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Túlerőltetés következtében kb. 1 hete fej fölé nyújtott állapotban feszülést, enyhe fájdalmat érzek a karomban a hónom alól kiindulva, a könyökhajlatban és az alkarban is, illetve a hónom alatt érzem és...
        Tiszteltetem ! A szakorvosi vizsgálat után Xilox -ot ,Curidol-t,Antiflog pakolást és interferencia kezelést irt fel az orvos.Az interferencia kezelés bő egy hónap múlva lenne időpont. A kérdés az lenne hogy alkalmazható e EMS /TENS készülék...
        Már egy ket hónapja ha ülök megyek kicsit nehezebbet emelek,szúró zsibbadó fájdalmat érzek a medence és csípőm tájékán,és a combomra is kisugárzik.Ez mitől lehet??
        Üdv! Azt szeretném kérdezni, hogy rossz testtartástól lehetséges-e szívritmus zavar? Általában akkor érzem, hogy rendellenesen verne a szívem, mikor fizikai munkát végzek, vagy edzeni próbálok. Voltam röntgenen és vizsgálaton, és a...
        Október 1-jén a bal lábam kislábujjával bele rúgtam a küszöbbe.Hatalmas fájdalmat éreztem, nem tudtam rálépni a lábamra. A kisujjam piros lett és duzzadt. Párom bevitt az Sztkba, ahol készítettek Rtg, mely szerint törés nem látszik....
        Üdvözlöm! A bal vállam többször randult már meg. A jobb vállammal tavaly történt egy baleset, meleg vízben bukfenc közben a medence alját érintve akartam átfordulni és közben egy recsegős hang mellett megrándult a vállam, ahhoz hasonló...
        Másfél éve voltam RTG-en, ahol az alábbi leletet kaptam.A lumbalis lordosis ive megtartott. A ventralis peremek kissé megnyúltak. A csigolyatestek épek. A porcrések normális tágasságúak. A csigolyák mésztartalma szabályos. Az ízvápák és a...
        Szeptember 7 én mütöték a jobb lábamat basis osteotomiaval azt szeretném kérdezni hogy hat hétig mért nem álhatok rá még a sarkamra se.Egylábon kell ugrájak.Ez lehetséges e?? Válaszát köszönöm.
        Tisztelt Szakértő ! Néhány honapja észrevettem hogy minden egyes éjszaka után amikor felkelek fajdalmaim vannak a derekamba és mostanában már a labfejembe is ! Éjjelente álmomban at fordulni az agyuk oldalamrol a másikra nem megy mert felkelek...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Infografika és videó
      • Hirdetés