Combizom húzódás

Tisztelt Doktor Úr! Kérdésem a következő lenne. 2 hete egy edzőmérkőzés során kaptam térddel egy rúgást a combomban, de még mindig nem javul. Másnap kijött egy gyúró szétmaszírozta azt a nagy görcsöt, ami a combom 70%-át jelenti. Jónak tünt, de 2 nap múlva csak fájt. Elmentem a kórházba, ahol megvizsgáltak, röntgeneztek és mondták nincs szakadásom csak húzódva van és pihentessem 1 hétig.eltelt több, mint egy hét és nem sok változást érzek. Olyannyira, hogy a még legugolni sem birok a lábamat meg 20 cm-re tudom hajlítani a földtől hátrafelé. Jegelem, kenem, de semmi. Jelenleg ott tartok, hogy még a térdem be is van duzzadva ill. szerintem vizesedve is. Ha tud bármit javasolni nekem kérem válaszoljon.

Dr. Bogdán Aurél válasza izomhúzódás témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján elképzelhető a combizom zúzódás, de egy kis fokú részleges izomszakadás sem zárható ki. Ezen két sérülésnek a gyógytartalma teljes pihentetés mellett, jegeléssel, borogatással és nem szteroid gyulladáscsökkentő krém alkalmazásával is 3-4 hét. Ezt követően érdemes elkezdeni a fokozatos terhelést, amit a 6. hét végén célszerű a teljes terhelésbe átváltani. Ha ezt követően sincs jelentős javulás, akkor keressen fel ismét egy baleseti szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 23.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Mi lenne a teendőm?
Kedves Doktornő! Lassan egy hónapja sikerült egy nagyot perecelnem a kertünkben. Hosszas eső miatt sár volt, így elcsúsztam. Azt hiszem, hogy valahogy ráültem...
Edzés utáni fejfájás: miért lehet?
Tisztelt doktornő! Néha szoktam futni, edzeni, sportolni, de az utóbbi 3 hónapban rendszeresen és komolyabban járok konditerembe. Nemrég viszont miután...
Lovaglóizom húzódás
Tisztelt Webbeteg! Régebben karatéztam. Egyszer korábban kipróbáltam, hogy milyen magasra tudok rúgni persze bemelegítés nélkül. Akkor bal lovaglóizmom...
Hasfal húzódás
Júniusba szültem, elég nehéz szülésem volt, most kezdtem el - minden bemelegítés nélkül - kb. 2 hete felüléseket csinálni. Már egy hete fáj a hasam. Voltam...
Vádli probléma
Tisztelt Doktor Nő/ Doktor Úr! Kb. másfél hónappal ezelőtt lépcsőről lefelé menet meghúztam a bal vádlimat, hirtelen erős fájdalmat érzetem, ami enyhült...
Vizszintes vonal a hasamon
Tisztelt Doktornő/úr! Körülbelül három hete történt, hogy egy idős embert aki elesett és magatehetetlen volt felsegítettem egy másik úriemberrel, amikor a...