Balneo- vagy egyéb terápia
Tisztelt doktornő/úr! 6 hete "traumás" külboka törést szenvedtem, amit karmos vassal rögzített a műtőorvos. Hál Istennek szépen gyógyul. Néhány napja ráléphetek. A gyógytornász is már sokat segített. Három éve szintén baleset miatt mindkét alkarom is el volt törve. Szeretném kérdezni, hogy a fentiek alapján Önök milyen balneo- vagy egyéb terápit javasolnának annak érdekében, hogy a legjobb eredménnyel gyógyuljak. Válaszukat előre is köszönöm! Katreiner Anita
Dr. Bogdán Aurél válasza bokatörés témában
Ilyen sérülést követően ritkán szoktunk speciális gyógytornát javasolni, főleg ilyen fiatal korban nem. Sokkal inkább az otthoni tornáztatást (hajlítás, körzés), illetve úszást, kerékpározást. amennyiben 4-6 hét alatt nem javul jelentősen a boka mozgása, akkor szoktuk a sérülteket fizikoterápiára, további gyógytornára küldeni. A gyógyvíz természetesen jót tesz az operált végtagnak akkor is, ha csak fürdenek benne, de az úszással kombinálva még hatékonyabb.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
