Meddig terhelhető a porckorongsérv?
4 éve porckorongsérvet állapítottak meg LV nagy részbe foraminális discus hernia, LIV kis b.o. for.protrusio). Ülni nem tudtam (az izmok a, derekamban nagyon begörcsöltek és hasító fájdalmaim voltak a, derekamban körbe), fel kellett állnom, hogy csillapodjon. Fortedolt szedtem, de nem nagyon használt. Két hét fekvés után még mindig fáj üléskor és terheléskor is. Diclacot (75 mg) szedek, mitől nagyon fáj a fejem, a háziorvos azt mondta, hogy szedjek mellé Frontint is, mert az lejjebb viszi a kissé megemelkedett vérnyomást (150/90). Kérdeztem a háziorvost, hogy nem lehet, hogy a másik LIV porckorongom is kiszakadt-e, azt mondta lehet, hogy ki, lehet, hogy nem, de nem adott sehová beutalót. A sérv mellett "ugrál" az ideg a fájdalom kezdetétől, ez normális? . Most, hogy járok TENS és UH kezelésre (eddig 3 kezelés ment le), már a lábamban is "ugrál" az ideg. Milgammát javasoltak a gyógyszertárban erre, ez hatásos lesz? 4 napja szedem. Holnap már mennem kell dolgozni (ülő munkát végzek), nem tudom, hogy meddig terhelhetem. Válaszát és tanácsát előre is köszönöm!
Dr. Bogdán Aurél válasza porckorongsérv témában
Vizsgálat nélkül nehéz megfelelő választ adni. A gyógyszerek, amiket szed nem rosszak, de a gyulladáscsökkentők önmagukban kevesek, valamilyen izomlazítót is kellene szedni. A kezelések, amiket kap lehetnek hatásosak is, de az is lehet, hogy olyannyira előrehaladt már a sérve, illetve a kiboltosulás is kiszakadt, hogy már csak a műtét segíthet. Pontos válaszért keressen fel egy idegsebészeti szakrendelést.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
