Izomszakadás a bal vállba

Tisztelt Doktor Ur/nő A bal válamba a reumatológus UH.alapján izomszakadást állapitott meg. Gyógytornára 10 alkalom és elektromos kezelésre küldött, valamint MeloxEP 15 mg gyógyszert l dobzozzal ettem meg. A gyógytornát befejeztem, az elektromos kezelést abba kellett hagynom mert a Reumon géltől és a Diclac krémtől nagyon csunya kiütések lettek az egész bal karomon. A gyógytorna annyit segitett, hogy 3/4 részben feltudom emelni a karomat, de hátravinni nagy fájdalmakkal csak nagyon kicsit tudom. Most már csak itthon kell tornáznom.Kérdésem az, hogy mikor mulik el a fájdalom és Ön mit javasol, mit tegyek még hogy a karomat fájdalom nélkül tudjam hassználni. Üdvözlettel és köszönettel várom válaszát.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Bogdán Aurél válasza a izomszakadás témában

Vizsgálat nélkül illetve az UH eredmény ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Fontos lenne tudni, hogy melyik izom szakadt el, illetve melyik részén az izomnak jött létre a sérülés. Ezen kivül ismerni kellene a sérüléskor meglévő és az azóta kialakult vállfunkciót pontosan. Feltehetően részleges izomszakadása lehetett, mert ha teljes lett volna (bár nem minden izom esetében), akkor műtétet kellett volna ajánlani. Az Ön által leírt jelenlegi funkciókból arra lehet következtetni, hogy a deltaizomban és a supraspinatus izmokban lehetett a szakadás. A javulás kimenetele a már említett okoktól függ. Az eddigi tendencia alapján várható még javulás, de a mértéke vizsgálat nélkül nem megítélhető. Azt javaslom keressen fel egy baleseti sebészeti, vagy ha a szakadás kopás és nem baleset miatt jött létre, akkor egy ortopédiai szakrendelést, ahol pontosabb választ fognak adni Önnek! Addig is folytassa az otthoni törnát és nem szteroid gyulladáscsökkentőket szedjen, ha nem okoznak gyomorpanaszt!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2010. szeptember 03., 15:55; Megválaszolva: 2010. szeptember 07., 23:56
Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések
Kéz fájdalom
Tisztelt Doktornő! Körübelül 3 hete kezdődött, hogy a bal alkarom fenti középső részén nyilaló-lüktető közepesen erős fájdalom van. Nem...
Boka sérülés
Szép napot! December 29.én leestem a lépcsőről, magam alá fordult a bokám. A balesetiben megröntgenezték, azt mondták, hogy felső bokaszalag...
Térdprobléma
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! 38 éves nő vagyok. December eleje óta térdfájdalmam van, illetve idegentest érzésem. Voltam emiatt rtg-en (semmit...
Rotator köpeny syndroma
Tisztelt Doktornő! 2021. Január 2-a óta minden előjel nélkül a bal vállamban iszonyatos fájdalom jelentkezett, melyhez társult, hogy a karomat...
Csípőfájdalom
Tisztelt Doktornő! A következő diagnózist kaptam jobb csípő MRI vizsgálat után. A jobb oldalon a csontos vápa kissé sekély.Cranialisan, a...