BTB LCA szalagplasztika

Jó napot kívánok! A jobb térdemben elszakadt a keresztszalag. Szeptember 10-én lesz fél éve, hogy LCA pótlást végeztek a térdemben (BTB Pplsztikát). Erősítés és futás közben is egyaránt fáj a seb két végpontja és a középpontja. Ez miért lehet? Arra gyanakszom, hogy lehet, hogy még belülről nem fort be teljesen a seb. Ilyen előfordulhat? Ha igen akkor erre mit ajánl? Akár gyógyszer, akár valami más kezelés. A vágás olyan 15 cm hosszú lehet kb. Folyamatosan erősítem a lábam, mert nem szeretném, ha félbeszakadna kosárlabda pályafutásom ezért! Köszönöm!

Dr. Bogdán Aurél válasza térd témában

Fél év alatt be kellett már forrnia a sebének. Ez nem lehet gond. A panaszait több dolog is okozhatja, így vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni., Amik szóba jönnek fokozott hegesedés, gyulladás a térdben, a rögzített graft kilazulása, nem megfelelő helyzetű beültetés, a graft részleges sérülése, kissé gyors rehabilitáció, esetleges társsérülések, stb. Azt javaslom keresse fel kezelőorvosát, aki ismerve a kórtörténetét, illetve a vizsgálatok eredményeit (a már meglévő, illetve az ezután elkészülő) pontosabb választ tud adni. Addig is szedjen valamilyen porcerősítőt és nemszteroid gyulladáscsökkentőt. Ezeket a háziorvosával is fel tudja íratni!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. augusztus 26.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Térdfájdalom
Kedves Doktornő! Tavaly nyáron egy teljes napos magassarkú viselése után másnap a bal térdem belső részén kialakult egy csomó, 1 hétig fájt utána a térdem....
Térdprobléma
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! 38 éves nő vagyok., December eleje óta térdfájdalmam van, illetve idegentest érzésem. Voltam emiatt rtg-en (semmit nem mutatott...
Jobb térd MRI és UH eredménye
Kedves Doktorno! Azert fordulok Onhoz, mert szeretnem kikerni a velemenyet a jobb terdemmel kapcsolatban. 29 eves vagyok, 173cm, 75kg korte alkat. Hosszabb...
Térdműtét - kérdés
Tisztelt Doktornő /Doktor Úr! Segítségét kérném az alábbiakban. Másfél éve részleges térdkalácsficamom volt. Instabillá vált a térdem, sántítani kezdtem....
Chondrofiller információ, porcsérülés...
Térdproblémám orvoslásához artroszkópiás térd műtét lenne szükséges (közel három éve már volt egy meniscus műtétem, de sajnos ismét fájdalommal jár a...
Kihez forduljak?
Tisztelt Címzett! Néhány hete erős fájdalmat, olykor feszítő érzést érzek a térdemben., Mintha egy gumival szorítanák össze. Voltam röntgenen, a leletem a...