Fájdalom

Jó napot Kedves DR Úr/DR Nő! Tavaly áprilisban kerültem a traumatológiára, a térdem roppanással történő becsípődése miatt. Ezután nemsokkal műtétet végeztek a jobb térdemen a med.femur condylusra ráfeszülő széles heges plicát resecálták. Ezután egy ideig panaszmentes voltam, majd idén novemberben újra kezdődtek a fájdalmak az egyik testnevelés óraközbe ismét egy roppanást éreztem a térdemben és se kinyújtani se behajlítani nem tudtam. Viszont a röntgen eredmény nem mutatott semmit, és az orvos sem talált semmit. Aztán szinte hétről-hétre egyre jobban fájt a térdem, voltunk térd specialistánál, de azt mondta, hogy szerinte ez a térd rendben van. A Rheumatológián is azt mondták, hogy ez nem rheumatológiai eset. Aztán már annyira el kezdett fájni, hogy muszáj voltam el kezdeni bottal járni, hogy valamivel fájdalom mentesebb legyen. De ahogy el kezdődtek a komolyabb fájdalmak rögtön lázam is lett mellé és folyamatosan minden nap már 4-5 hónapja 38C fok a lázam és nem tudják, hogy miért vagy mi okozhatja. Az MR eredményem is azt mutatja, hogy nincs semmilyen elváltozás. AZ ortopédián voltam legutóbb és ott azt mondta a Dr. Úr idézem: "ez egy szisztematikus betegség, aminek az okára nem biztos hogy rá fognak jönni ". De hiába minden attól, hogy az eredmények szerint ez egy egészséges térd, nagyon erős fájdalmaim vannak mind a láb kinyújtása és behajlítása nagyon erős fájdalmat vált ki, és e-mellé a minden napos láz.. Nem tudom mitévő legyek mert az orvosok még kezelni sem tudnak mert nem tudják mire, de én már szó szerint szenvedek a fájdalomtól. Ha esetleg valaki tudna mondani valami, bármit akkor nagyon megköszönném.

Dr. Bogdán Aurél válasza térdfájás témában

Ha vizsgálattal nem tudtak megfelelő diagnózist adni, akkor vizsgálat nélkül, illetve a vizsgálati eredmények ismerete nélkül én sem fogok tudni mondani semmit. Tekintettel, hogy ennyi szakterület képviselője vizsgálta, és elfogadható választ nem tudtak adni, azt tudnám javasolni, hogy szedje össze az összes eddigi leletét és keressen fel egy egyetemi klinikát, ahol az eredményeket összegezve talán megtudják állapítani a panaszok okát.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. július 07.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

A térdfájdalom okai
Kedves Doktornő! 2019.12.03-án kaptam a térdembe porcjavító injekciót (Sing Joint). A térdem akkori állapotában a lépcsőn felfelé menetkor éreztem fájdalmat,...
Hideg fájós láb
Tisztelt Dr. Nő, Úr! Hetek óta éreztem időnként szúró fájdalmat a bal térdhajlatomban hátul. Kellemetlen volt, de nem vészes, jött és ment. Aztán egy hete...
Térdfájdalom
Tisztelt Doktornő! A segítségét szeretném kérni az alábbi problémával kapcsolatban: Bal térdem fáj 3 hete, hátul az inas rész, de az egész ropog. Reggelre...
Térdfájdalom
A mai röntgenfelvételem mellé ezt a magyarázatot kaptam: "A rés medialisan több, mint a felére beszűkült. A peremeken felrakódások vannak. Az eminentiák...
Térd fájdalom
Tisztelt Doktor úr! KB 4 hete napi rendszerességgel fáj a bal térdem! Nem nagy fájdalom, inkább csak kicsi zavaró jellegű! Voltam vele ultrahangon, melyet...
Szaggató térdfájdalom
Tisztelt Dr. Nő/Úr! Én egy 41 éves, nem dohányzó, ülő munkát végző nő vagyok. A segítségét szeretném kérni egy ideje fennálló problémában. Lassan már 1...