Vizenyő térdsérüléstől?
Üdvözlöm.
Kérdésem az lenne, hogy 1, 5 hónapja történt nagy esés után, amikor két térdemre zuhantam teljes erőből a West End metrószinti sétálóutcáján egy nemrég felhelyezett, rendkívül csúszós peremű magasított üzletszigetnél a peremre lépve, következhet-e lábfej és bokaduzzanat?
A térdeim borzasztóan fájtak, szerencsére rá tudtam állni és hazajönni, de lila és kék színben pompáztak hetekig. Még mindig fáj az egyik, orvoshoz nem sikerült eljutnom, nem is tudom, kinek, hol mutassam meg, és eleve hónapok múlva kap csak az ember időpontot bármilyen szakrendelésre.
Az esést követő napokban, ami június 13-án történt a West Endben, az Olivér Optika előtti elárusítóhelyi, magasított szigetnél, görcsölést éreztem többször a jobb lábfejemben, mintha érgond lenne. Ezt követően, immár hetek óta megduzzad mindkét bokám, vizenyősnek érzem, ami korábban nem fordult elő.
Mivel nem múlik, felmerült bennem, lehet-e összefüggés az esés, az esetleges térdsérülés és a bokaduzzanat között? nyirokkeringési gond stb.
Milyen szakrendelésen tudnák ezt kideríteni?
Válaszát előre is köszönöm.
Egyébként múltkor is majdnem elestem annál a mesterségesen kialakított, 10 cm magas, fém peremű elárusítószigetnél a WestEnd metrószinti sétálóutcáján, ugyanott, mint múltkor, nem értem, minek rakták fel pár hónapja, rendkívül balesetveszélyes, és mások is jártak már így, mint én. Fontolgatom, hogy megkeresem a WestEndet ez ügyben, mert ez gyakorlatilag balesetveszélyes és egészségkárosodást okozhat, amit ott kreáltak valaki ötletére.
Dr. Deli Tamás válasza térdsérülés témában
Kedves Kérdező! Az említett panasza lehet az esés következménye, de belgyógyászati és érsebészeti okok is állhatnak a háttérben. Azt javaslom mutassa meg a térdét és a lábát baleseti sebésznek, vagy ortopédusnak. Ha szükséges ők tovább fogják Önt irányítani a megfelelő szakrendelésre.Üdvözlettel.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.