Gerincfájdalom

Tisztelt Dr Úr/Nő! 34éves vagyok, kb heti 4napot ülőmunkát végzek, 3at pedig mindenféle mocorgással töltök. 5éve már, hogy az aktív napok után annyira fáj a keresztcsontom, hogy a nap végére lábra sem tudok állni, csak óriási fájdalom kíséretében, mintha be akarna csípődni az ideg. A másik pedig, hogy kb 1hónapja minden éjjel kb 4óra alvás után úgy fáj, ég a hátam (leginkább a középső rész), hogy fel kell kelnem tornázni, mozogni. Bármennyire is álmos vagyok, a fájdalom nem enged aludni. Pár napja már napközben is kínoz. Van rajtam súlyfelesleg (25kg), talán ezért?, De könnyű azt mondani, hogy le kell fogyni. Nagyon fáradt vagyok már, kérem, segítsen! Köszönöm!

WEBBeteg szakértő válasza gerincfájdalom témában

Tisztelt Kérdező! A háti és keresztcsonti fájdalma hátterében több tényező is állhat együttesen.  Egyrészt a csigolyák kopása, másrészt felmerül, hogy porckorongsérve is van. Mindezek kialakulását elősegítheti a nagyobb testsúly, illetve a hirtelen rossz mozdulatok, vagy a gerinc különböző fejlődési varációi. A súlyfeleslegtől megszabadulni nem annyira nehéz, mint ahogyan gondolja, de mindenképpen nagyon erős elhatározás szükséges, és akaraterő, esetleg egy társ, akivel végig tudja csinálni. Illetve kell egy vezérfonal, amit tud követni. Egy jó diéta, egy rendszeresen kialakított mozgásterv. Azt ajánlom, hogy jelentkezzen be reumatológiai rendelésre, és legalább egy rtg felvétel készüljön a gerincről, illetve ott tudnak Önnek segíteni fizioterápiás kezelés indításában.  Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. július 20.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Gerinc Mr vizsgálat
Tisztelt Doktornő! Évtizedek óta fáj a, derekam, ami egyre súlyosbodik. Gyakran becsípődik, van, hogy napokig fájdalomcsillapítókat szedve fekszem, mert...
Mit tegyek?
Egy éve megállapították, hogy egyik gerinccsigolyám 5 mm-t elcsúszott. Ebből következően, deréktáji fájdalmaim lettek, majd később isiász a jobb lábamban....
Állás, járás nehézség
Tisztelt Doktornő! 54 éves, ülő munkát végző, jelentős súlytöbblettel küzdő nő vagyok. Sok éve vannak izületi problémáim: főként térdfájdalom. Nagymamám,...
Reggeli, derékfájdalom
Kedves Dr. Nő, 23 Éves vagyok. Gyakori probléma nálam, hogy az alvást megnehezití számonra a, derékfájdalom. Gyakran arra ébredek, hogy rettenetesen fáj....
Hát- és mellkasfájdalom
Tisztelt Doktornő/úr! Lassan két hónapja tartó hát-, és mellkasfájdalmam van, ami főként a szegycsontomnál és körülötte jelentkezik. Főleg reggelente fáj,...
Nyak fájás
Tisztelt doktor nő! Egy hónapja kb. bekerültem a kórházba, mert a bal kezem zsibbadt, és olyan érzés volt a bal mellkasomban, mintha beszorult volna a...