Gerincferdülés és gyógytorna

Tisztelt doktor úr!

Kislányom idén lesz 6 éves. Rendszeresen járunk ortopédiára. Kicsinek kengyelesek voltunk, csípőfejletlenség miatt, ami meggyógyult. Utána egy kicsit befelé fordulta lábfej járáskor, alig észrevehetően, de az is helyrejött. Utoljára májusban voltunk kontroll vizsgálaton. A lelet szerint: járása megf.lábboltozat jó. B-ra ív ágyéki scol, törzse balra áttolt. Gerinctorna jav.

Röntgen nem készült, mert abban a hónapban készült tüdőgyulladás miatt és az orvos azt mondta, akkor inkább most nem. (A kislányomnak a csípő  illetve más miatt összesen 7x volt már röntgen felvétele, ami eddig is aggaszott, hogy nem lehet-e tőlük baja.)

Az orvos azt mondta tornázzunk és fél év múlva vagyis novemberben menjünk vissza akkor megnézi, és röntgen is készül.  

Szeretném megkérdezni önnek mi a véleménye, Ráérünk várni fél évet, hogy pontosan diagnosztizálják a gerincferdülés fajtáját a röntgen alapján, vagy inkább hamarabb lenne célszerű? Esetleg addig romlik annyit, hogy már nem lehet rajta úgy segíteni stb.

A gyógytornát rendszeresen csináljuk, és a kislánynak semmi fájdalma, panasza. Viszont a családban, nekem is és az apukának is van gerinc probléma (gerincferdülés stb.) , bár semmi komoly. A kislányom miatt aggódom, és szeretném, ha mindent megtennék annak érdekében, hogy egészséges legyen.

Válaszát előre is köszönöm szépen!

Tisztelettel: egy aggódó anyuka

Legfrissebb cikkek a témában

WEBBeteg szakértő válasza gerincferdülés témában

Tisztelt Kérdező!

Nem kell aggódnia, mert a kezelés nem elsősorban a rtg alapján történik, döntően szabad szemmel lehet látni ezeket a görbületeket, és a szakember ez alapján meg tudja tervezni a megfelelő nyújtógyakorlatokat, gerinctornát. Tehát egyáltalán nem késnek, ha akkor csináltatják meg a rtg felvételt.

Üdvözlettel: Dr. Szamosi Szilvia

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Dr. Szamosi Szilvia, reumatológus
Kérdés: 2009. július 20., 11:26; Megválaszolva: 2009. július 20., 11:26
Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések
Mellkasba sugárzó hátfájás
Tisztelt Doktornő! 1, 5-2 havonata fokozatosan erősödő jobb oldali lapocka alatti hátfájdalmam van ami erősen kisugároz a mellkasom felé is de ez...
Növekedés
Tisztelt Doktor úr/nő! 17 éves fiú vagyok a problémám pedig az, hogy a vállam illetve az egész felsőtestem keskeny és vékony, korosztályomhoz...
grincferdülés
Tisztelt doktor úr! Valami furcsaság folytán úgy tűnik nem regisztráltam pedig úgy emlékszem egy hasonló levelet ezen az úton már küldtem önnek...
Diagnózis értékelése
Kérem az alábbi diagnózis értelmezését: Háti és nyaki gerinc, kétirányú. Csontos nyaki borda nem látható. A C.4.-5. -6-7 csigolyák közt az...
Gerincröntgen eredmény értelmezése
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Háti gerincfájdalom miatt, ami légvételre néha kisugárzik a ball mell alatti bordákba, tüdő és gerincröntgenre küldtek...