Gerinc porckorong kopás

Kedves Doktornő!

Régóta bajlódok a hátammal, az utóbbi időben tompa nyilalásaim voltak, amit később erősebb, élesebb fájdalom is felváltott, úgyhogy elmentem orvoshoz, majd röntgenre. Kiderült, hogy az utolsó két csigolyám közötti porcrész kopott. Fizioterápiára küldtek, amit otthoni gerinctornával próbálok pótolni, kiváltani (azért járok még a fizioterápiára is) . Most valamivel jobb, de szeretnék még többet segíteni a helyzeten. A doktornő szerint, aki megvizsgált, nem érdemes porcpótló vagy porcerősítő termékekkel próbálkoznom, mert azok csak a kisebb porcoknál, mint pl ujj-porcok, segítenek. Ezt nehezem hiszem el.

A piacon a Proenzi3 valamint egy amerikai cég, a Swanson termékeit találtam, amelyet a kondroitin és glükozamin hatóanyagokat tartalmazzák. Érdekelne, hogy érdemes e kísérleteznem velük, segítehetek e a bajamon, vagy pénzkidobás bevásárolni belőlük.

Válaszát köszönöm.

WEBBeteg szakértő válasza porckopás témában

Tisztelt Kérdező! Tény, hogy a legtöbb segítséget a torna, fizioterápia nyújtja, de a porcépítésben ezeken a helyeken is segítséget nyújthatnak a porcerősítők. Én szoktam ajánlani a betegeknek, bár kétségtelen, hogy változóak a tapasztalatok.  Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. július 02.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Javaslat porcerősítő készítményre
Tisztelt Dr. Szilágyi Annamária! Az 57 éves bátyámnak az egyik térdében porckopása van. Az utóbbi hetekben egyre erősebb fájdalmai voltak, és bedagadt a...
Térd és gerinc fura hangja
Tisztelt Doktornő! Az utóbbi 1-2évben vettem észre, hogy a térdem, terhelés esetén (pl. lépcsőn, meredek lejtőn való felfelé haladás, guggolásból felállás...
Nyilallik a farkcsontomba, hogy fogok...
Tisztelt Doktor Úr! Évekkel ezelőtt kezdődött a problémám, olyan 21-22 éves koromban, kezdetben enyhén, mára viszont nagyon eldurvult a helyzet. Panaszom a...
Hialuron direct Plus
Tisztelt Doktornő! Kérem legyen szives tájékoztatni erről a kapszuláról, hogy érdemes-e szedni, kipróbálni, mivel már sok porcképzőt szedtem, de eddig...
Térd porc kopás
Üdvözlöm! A bal térdemben porckopás van, ami fájdalommal jár, kérdésem, hogy milyen gyógyszert javasol? Előre is köszönöm a válaszát.
Csípő kopás
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 2011 augusztus első hetében kezdett el fájni a jobb lábam, hátul a térdem magasságában. Azt gondoltam talán izom húzódás vagy gyulladás...