SNSA + terhesség
Kedves Doktor Úr/Nő!
24 éves korom óta vannak problémáim a gerincemmel. Gyakorlatilag mindenhol voltam ahol lehetett és a legtöbb vizsgálaton már átestem. Eleinte nem igazán tudták mi a diagnózis. Csípőfájdalommal indult - gyulladásos tünetekkel kísérve, amelyet követett egy Salmonellás megbetegedés, ami után csak romlott a helyzet.
Évente szemgyulladásom volt - és váltakozva ugyan, de mindenhol megjelent a fájdalom a hátamban és a csípőmben. 2007. januárjában, derült ki végülis, hogy SNSA-m van - abból is Bechterew gyanú. Ezután kerestem rá a neten a Bechterew-re, amit aztán elolvasva szinte minden tünet és folyamat egybevágott az én betegségemmel.
Az utóbbi 1 évben 2 vetélésen estem át. Gyógyszereket már nem szedek a hátamra, csak gyógytornázom. A kérdésem az lenne, hogy befolyásolhatta-e az SNSA a terhességeimet?
Válaszát előre is köszönöm!
Anna
WEBBeteg szakértő válasza SNSA témában
Kedves Anna! A betegség nem hajlamosít vetélésekre, sőt a terhesség lefolyása is nagyon hasonló, az egészséges nőkéhez, nem származik hátránya sem Önnek, sem pedig a babának! Így ha már nem szed semmilyen gyógyszert, akkor más oka lehet a vetélésnek.Üdvözlettel.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.