Alsó háti fájdalom

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Azért szeretném a segítségét kérni, mert már másfél-két hete fáj a hátam és nem múlik, sőt rosszabbodik. Azzal kezdődött, hogy csak kicsit megfájdult este mikor lefeküdtem és aztán el is múlt. Fokozatosan kezdett jobban fájni, hoszabb ideig, aztán néha nap közben is. Eddig reggel nem volt fájdalom, de ma már ahogy felkeltem éreztem. Napközben eddig volt, hogy tünet mentes voltam órákon át, aztán éreztem, de nem túl erősen és utána megint semmi órákig. A fájadalom a hát alsó részében jelentkezik a gerinc környékén. Utánaolvastam mi lehet, találtam olyat, hogy kisugározhat a lábak felé, így azt most nem tudom eldönteni, hogy ténylegesen kisugárzik vagy csak képzelem, mert meg vagyok ijedve. Úgy emlékszem semmi különös nem történt, nem ütöttem meg vagy ilyenek. Járok viszont edzeni konditerembe 5 éve és igaz próbálok vigyázni ott terhelhettem rosszul, plussz egyetemista vagyok, sokat tanulok és görnyedek a füzeteim fölött, a hát szempontjából kifejezetten előnytelen pozícióban. Kaptam beutalót reumatológiára, de csak 6 hét múlvára van időpont, nem tudom várhat-e addig a kezelés. Mi lehet az oka és mi ilyenkor a teendő?

Dr. Bálint Anita válasza Alsó háti fájdalom témában

Kedves Uram! Háziorvosa is adhat RTG vizsgálatra és laborvizsgálatra beutalót. Gyógyszert is tud írni, amennyiben szükségesnek látja. A Reumatológiai vizsgálatig érdemes felhagyni a konditeremben végzett gyakorlatokkal illetve használhat helyileg ható krémeket és kenőcsöket, melyek a gyógyszertárban vény nélkül megvehetőek. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. május 27.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Vállropogás
Tisztelt Doktornő! Az utóbbi pár hétben (talán 1.5 hónapra visszamenően) azt vettem észre, hogy a jobb vállam ropog karkörzésnél és időnként ezután fáj is. A...
Jóga Csontritkulás
Tisztelt Doktor Nő! 2023. május 05-én voltam csontsűrűség vizsgálaton. Gerinc: -0,9; Combcsont: -2,5 BMD: 0,570 Magas Frax érték: 11%. 6,2% - 10 év Azt...
Derékfájdalom, csigolya hasadék
Tisztelt Dr. Puskás Réka! Folyamatosan jelenlévő, mindig ülő vagy hajoló, emelésnél intenzívebb, végtagokban nem kisugárzó, derékfájdalmaim vannak, egy...
Csuklóízületi porckopás kezelése
Üdvözlöm! Nagyjából 2 éve egy túlerőltetést követően nagyon megfájdult a kezem leginkább az ujjaim majd hónapok múlva javult a fájdalom, de sosem tűnt el...
Öregujj törés gyógyulása
Tisztelt Doktor nő! Október végén egy amatőr focimeccs közben elrúgták a nagylábujjam és láb fejem közötti részt, ami miatt a lábujj tövének bal sarka letört....
Bal térd MR értelmezése, tanácsadás
Kedves Doktor Nő! Kérem segítsen értelmezni az MR vizsgálat leletét és kérem adjon tanácsot! 27 éves vagyok és ülő munkát végzek. Nem mostanában estem el a...