Porckorongsérv lehet?

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 30 éves nő vagyok. Panaszaim 4 éve kezdődtek, bal lábba, sugárzó fájdalom, bal kéz zsibbadás miatt. Ortopéd orvos vizsgált, rtg leírás: A lordosis elsimult, a csigolyatestek norm. magasságuak, a zárólemezek épek. L. V. porcrés egyenletesen mérs. szűkebb. Dg.: Discopathya L. V. Jártam gerinctornára, a tüneteim mérséklődtek tőle, majd el is múltak. Időről időre fellángoltak, majd elmúltak ezek a tünetek., Ami miatt írok, az az utóbbi 1 hónap. Elkezdett megint fájni a hátam, főleg reggeli ébredés után éreztem izommerevséget. Egy kis tornára jobb lett, majd minden héttel romlott a helyzet. Már ott tartok, hogy éjjel ébreszt a fájdalom, álláskor, üléskor s járáskor is fáj a gerincem. 2 pontban, lent a, derekamnál s a hátam közepénél olyan, mint ha jégkockákat varrtak volna bele. Pár éve kaptam gerincérzéstelenítést, s hasonló nyomó fájdalmat is érzek, mint, ami akkor járt a tű beszúrásával. Az anyukám gyógymasszőr, minden este megmasszíroz már 1 hónapja, de az izmom folyamatosan merev, főleg a háti s lumbális szakaszon, azt mondta, hátközéptől végig lefele. A bal kezem fáj s zsibbad megint, főleg ha ülök, valamint a lábam most nem fáj, de a lábujjaimban zsibbadás érzés vanApranaxal tudom elviselni, ha éjjel megébredek, nem tudok megmoccanni, annyira fáj, se a hátamon, se a hasamon, se az oldalamon nem tudok feküdni. Nem tudok lehajolni rendesen, fáj. Próbáltam memóriahabos matracon aludni, másik párnával, új matracon stb, de nincs haszna. Egyedül, ahol jobban érzem magam az anyukám masszírozó ágya, de ott is párna nélkül szigorúan. A házirovos sürgősséggel beutalt reumatológiára, s MRI-t kért a beutalón. A reumatológus megvizsgált, készült röntgen, amin újkeletű kóros nem igazolódott. Azt mondta, hogy a rtg alapján nincs gerincsérvem, csak nagyon feszes az izmom, de szerinte nincs sérvem. MRI- t nem kért. Izomlazítót, fizikós kezelést kapok majd. Ön szerint érdemes tovább vizsgáltatnom magam? Nagyon el vagyok keseredve. Köszönöm a segítséget!

Dr. Bálint Anita válasza Porckorongsérv lehet? témában

Kedves Hölgyem! RTG alapján nem lehet gerincsérv fennállását sem megerősíteni, sem kizárni. Érdemes lenne tovább vizsgálódni, teljes labor, hasi UH és MR vizsgálatokat kérni. Mozgásszervi betegség diagnózisát amúgy is csak akkor lehet teljes biztonsággal kimondani, ha minden egyéb más, pl. belgyógyászati betegség is kizárásra került. Ha nem bízik reumatológusban, megkereshet ezekkel a panaszokkal egy ideggyógyász (neurológus orvost is) . Amennyiben mozgásszervi panaszok okozzák háti fájdalmát, úgy mindenképpen érdemes fizikoterápiás és gyógytorna kezeléseket felvenni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. január 28.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Vállropogás
Tisztelt Doktornő! Az utóbbi pár hétben (talán 1.5 hónapra visszamenően) azt vettem észre, hogy a jobb vállam ropog karkörzésnél és időnként ezután fáj is. A...
Jóga Csontritkulás
Tisztelt Doktor Nő! 2023. május 05-én voltam csontsűrűség vizsgálaton. Gerinc: -0,9; Combcsont: -2,5 BMD: 0,570 Magas Frax érték: 11%. 6,2% - 10 év Azt...
Derékfájdalom, csigolya hasadék
Tisztelt Dr. Puskás Réka! Folyamatosan jelenlévő, mindig ülő vagy hajoló, emelésnél intenzívebb, végtagokban nem kisugárzó, derékfájdalmaim vannak, egy...
Csuklóízületi porckopás kezelése
Üdvözlöm! Nagyjából 2 éve egy túlerőltetést követően nagyon megfájdult a kezem leginkább az ujjaim majd hónapok múlva javult a fájdalom, de sosem tűnt el...
Öregujj törés gyógyulása
Tisztelt Doktor nő! Október végén egy amatőr focimeccs közben elrúgták a nagylábujjam és láb fejem közötti részt, ami miatt a lábujj tövének bal sarka letört....
Bal térd MR értelmezése, tanácsadás
Kedves Doktor Nő! Kérem segítsen értelmezni az MR vizsgálat leletét és kérem adjon tanácsot! 27 éves vagyok és ülő munkát végzek. Nem mostanában estem el a...