Mi lehet? Duzzadt, fájdalmas!

Tisztelt Dr.Úr! Nagyon régóta küszködöm a térdemmel, ami bosszantó egyik napról a másikra teljesen bedagad.Régen kezdődött 12 éves koromban egy, arthroscopia mütéttel, porcleválás miatt, azóta számtalan kóros mennyiségü térd izületi folyadék miatt punctio.Ha behjlitva van akkor úgy marad ha kinyújtva van akkor úgy.Elviselhetetlen a fájdalom ilyenkor, olyan érzés mintha valaki leakarná szakitania lábszáramat a térdemről. A fájdalom egyébbként mindig a térdhajlatból indul.HA PL. ESTE MEGFÁJDUL, már tudom, hogy reggel nem tudok lábraállni. A fájdalom csak akkor csökken ha lecsapolják, bár ez sem leányálom, de még mindig elviselhetőbb mint amikor be van dagadva.Voltam már orvosnál, mellékelem majd az ambuláns lapokat is, de volt aki azt mondta müteni kell, volt aki ráfogta a túlsúlyra ( pedig ált. 6. osztályba még nem voltam túlsúlyos, mert akkor kezdődött)Majd mostanában volt egy ultrahang is a sok rötgen után, ami javasolta az mri vizsgálatot. A doki lezárta annyival, hogy nem kell az mri, fogyjak le.Ugyhogy azt hiszem, nem megyek megint egydarabig dokihoz, csak ha csapolni kellesz mert azt már nem tudom magamnak megoldani. Kérdésem az lenne, hogy mitöl lehet ez?

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Bogdán Aurél válasza a térdfájás témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Leírása és a leletei alapján Én műtétet (ízületi tükrözést) javasolnék. Az MR ugyan elvégezhető, de szerintem nem fog többletinformációt adni. Ilyen, hosszú ideje fennálló panaszok esetén mindenképpen indokolt a műtét elvégzése. A túlsúly semmiképpen nem jó a térdízületnek, de nem hiszem, hogy panaszaiért csak ez lenne a felelős.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2016. augusztus 25., 13:04; Megválaszolva: 2016. augusztus 27., 12:32
Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések
Gerinc pansszok fsjdalom
Jo estet nekem hatamal van gond vagxis gerincem lent azt hiszem forgo mondjak le par napja faj matrac csere volt azt hittem az gond nem gerincem mellet mar...
D vitamin mennyiség
Tisztelt Doktornő. Alpha D3 1 mikrogramm lágy kapszulát szedek naponta 1-et.Ezt a reumatológus irta fel évekkel ezelőtt. Azt szeretném kérdezni,hogy...
Nyaki röntgen lelet értelmezése
Tisztelt Doktornő! Nyaki fájdalommal és gyakran jelentkező migrénnel fordultam orvoshoz. Elküldtek röntgenre, ahol a következő leletet kaptam. Nyaki...
félelmetes
T. doktornő. Csontritkulásom beindult és a reumatológs doktornő akit nagyon becsülök, mondhatni szeretek, felírta az Optirize tablettát. Biológus...
Műtétre van szükségem?
Kedves Doktornő! Kérem értelmezze az alábbi CT leletet, hogy mit tartalmaz. A lumbalis lordosis íve és a corpusok magassága megtartott. A...