Vállficam, teljes szalagszakadással
Üdvözlöm! A véleményét szeretném kérni. Egy hónapja volt egy balesetem a munkahelyemen, a vállamnak dőlt egy ott tárolt áru. Bevittek a kórházba, a diagnózis Tossy 3, vállficam teljes szalagszakadással. Pár napra rá altatás, műtét, helyrerakták a ficamot, és percutan tűzéssel, menetes dróttal rögzítették. Másnap mehettem haza, rögzítették a vállamat háromszögletű kendővel. Ahogy teltek a napok szép lassan javult a helyzet, egész jól tudtam már használni a kezem, jártam kontrollra, minden rendben volt, kendőt három hét után már néha levehettem. Pár napja volt egy rossz mozdulatom, roppant egyet a vállam. Másnap elmentem vele kórházba, mert fájdalmam is volt, valamint a tűződrót kijjebb csúszott. És mivel a drót kintébb van, láthatóan a bőrömet is nyomja, körülötte lilás, de nem szakította át szerencsére. A doktor úr azt mondta, hogy ez az elmozdulás addig nem okoz gondot, amíg a bőrt nem szakítja át., De azóta fáj is a vállam, a műtét utáni időszakban bekövetkezett javuláshoz képest a mozgásterem újra beszűkült, és főleg a kulcscsontom környékén a legkisebb mozdulatokra is fájdalmat érzek, amit ha kicsit megnyomkodok, vagy ott tartom a kezem, akkor enyhül. Nem tudom ezek alapján tud-e tanácsot adni, mert félek, hogy az elmozdulás következtében valami nem jól fog összeforrni, vagy valami maradandó károsodás következik be. Előre is köszönöm a segítségét, üdvözlettel: Gergő
Dr. Bogdán Aurél válasza váll probléma témában
Vizsgálat nélkül, illetve a röntgen felvételek ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Ha a kezelőorvosa azt monda, hogy minden rendben van, akkor Én azt látatlanban nem tudom sem megerősíteni, sem megcáfolni. Ha nem bízik az orvosa véleményének, akkor a teljes dokumentációval keressen fel egy másik baleseti szakrendelést. Addig is kímélje a végtagját és használjon valamilyen nem nem szteroid gyulladáscsökkentő kenőcsöt.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.