gerinc, hát, csigolya

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Két éve volt egy autóbalesetem és szerencsétlenül kirepültem az autóból az úttestre úgy, hogy a hátamra érkeztem! A kórházban ránézésre megállapították hogy semmi baja a gerincemnek! De miután hazaengedtek szinte járni sem tudtam, ha mégis akkor ilyen fura testtartásban! Elmentem egy csontkovácshoz, ő helyretett mindent! De azóta ha a törzsem erősen balra vagy jobbra fordítom hatalmasat roppan a hátam! Vagy ha háttal fekszek nyomást érzek az 5-ös 6-os csigolyámon! Mi lehet ennek az oka, és mit lehet tenni ellene? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Bogdán Aurél válasza gerinc panasz témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Ehhez ismerni kellene a korábbi röntgen felvételeket, illetve készíteni kellene egy frisset is. Az, hogy a csontkovács mit tett helyre az más lapra tartozik. Panaszai alapján felmerül, hogy szerkezeti eltérés, tartási rendellenesség és persze a korábbi nem felismert törés is állhat a háttérben. Azt javaslom keressen fel egy baleseti szakrendelést, vagy egy gerincsebészeti ambulanciát, ahol ismételt vizsgálattal pontosabb választ kaphat.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2013. január 05., 11:22 ;Megválaszolva: 2013. január 07., 18:51
Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések
Lábba sugárzó derékfájás
Szeretnék segítséget kérni.... Tavaly december óta amikor meg emeltem egy ládát fáj a derekam ami a bal lábamba sugárzik... (csípő, comb, térd...
Állandó erős derékfájdalom
Tisztelt reumatológus! Tisztelt Dr. Puskás Réka! Mindenképp Önnek szeretném feltenni a kérdésemet. Férjemnek évek óta állandó nagyon erős...
Lehet sérv?
Tisztelt Doktor Úr! 1 héttel ezelőtt rosszul emeltem, és elég nehezet.Bár sportosan élek, függetlenül ettől eléggé rosszul jöttem ki...
Milyen betegséget mutat a leletem, mit...
Tisztelt Doktor Úr! Ezt a leletet kaptam rtg-ből: Eredm.diagn.: U9990 Lumbalis gerinc felvétel: Lumbalis lordosis kiegyenesedett. Ábrázoló...
Gerinc és derék röntgen lelet
Kedves Doktornő/úr! Hát-és derékfájási panaszommal háziorvoshoz fordultam, aki reumatológushoz küldött, majd az pedig röntgenre! Melynek lelete...