térdfájdalom

Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Még 2004 nyarán kerékpározás közben elestem és megütöttem mindkét térdem. Akkor úgy éreztem nem szükséges elmenni orvoshoz, elé ha megvárom még meggyógyul a seb, illetve elmúlik a fájdalom. Körülbelül 5 éve viszont visszatérő fájdalom jelentkezik a térdembe, olyan is előfordul, hogy alig tudok ráállni. Amikor fáj állatlába Flector gél-el szoktam bekenni, illetve nagyon ritkán fájdalomcsillapítót is szedek. Az esés után 1 évvel voltam ortopédián más okból és ott azt mondták a porc sérült, de nincs vele semmi teendő. Később volt röntgenezve is a térdem, de nem láttak rajta semmit. Azt szeretném kérdezni, hogy akkor mitől ujjul ki többször is a fájdalom, illetve mi lehet ennek az oka? Érdemes lenne újabb vizsgálat? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Bogdán Aurél válasza térdfájás témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Valószínűnek tűnik, hogy egy enyhe fokú porckárosodás állhat a háttérben. Amit tehet első körben, hogy valamilyen porcerősítőt szed 2-3 hónapig. Ha ez nem eredményez jelentős javulást, akkor célszerű lesz ortopédiai, vagy baleseti szakrendelést felkeresni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. december 15., 16:43; Megválaszolva: 2012. december 18., 20:11
Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések
Térdfájdalom
Tisztelt Doktornő! A segítségét szeretném kérni az alábbi problémával kapcsolatban: Bal térdem fáj 3 hete, hátul az inas rész, de az egész...
Térdfájdalom
A mai röntgenfelvételem mellé ezt a magyarázatot kaptam: "A rés medialisan több mint a felére beszűkült. A peremeken felrakódások vannak. Az...
Térd fájdalom
Tisztelt Doktor úr! KB 4 hete napi rendszerességgel fáj a bal térdem! Nem nagy fájdalom, inkább csak kicsi zavaró jellegű! Voltam vele ultrahangon...
Szaggató térdfájdalom
Tisztelt Dr. Nő/Úr! Én egy 41 éves, nem dohányzó, ülő munkát végző nő vagyok. A segítségét szeretném kérni egy ideje fennálló...
Lehet gyógyítani?!
65 éves nagyon elkeseredett édesanya vagyok. Kb 6 hónapja a lakást se tudom elhagyni, mert iszonyú fájdalmai vannak. A jobb térdem ízülete- azaz...