Görcs a combban

Jó napot Doktor Nő/Úr! Egy olyan problémám lenne, hogy a hétvégén kézilabda bajnoki mérkőzésen begörcsölt a jobb lábam combjának a hátsó része. A mérkőzés során futottam visszafelé és az alatt egyszer csak begörcsölt, majd azt követően a csapattársaim segítettek kihúzni és úgy érzetem, hogy el is múlt, de csak bicegve tudtam tovább mozogni. A mérkőzést követő estén és másnap nem tudtam normálisan használni a lábamat, mert nem tudtam rálépni, illetve nem tudtam behajlítani, mert húzódott és fájt a combom hátúl. A mai napon elmentem edzésre, hogy kipróbáljam mennyire fáj, de a futással és a gyors helyzet változtatással vannak még problémáim, mert húzódik a lábam. Azzal, hogy begörcsölt a combom azzal nem is lenne problémám, engem az idegesít, hogy be is van lilulva a combom. Ilyenben és görcsbe még soha nem volt részem, pedig már gyerekkorom óta sportolok és mozgok egy héten legalább háromszor. Az lenne a kérdésem, hogy ez mitől lehet, mivel lehetne kezelni és elmenjek-e orvoshoz vele. A válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel. Juhász Roland

Legfrissebb cikkek a témában

Farkas Lehel válasza mozgásszervi probléma témában

Kedves Juhász Roland!

Nagy valószínűséggel a combizmok görcsös, merev állapota miatt fáradtak az izomkötegek, emiatt megerőltetés, vagy hirtelen irányváltás közben könnyen begörcsölnek. Amit javasolni tudnék, hogy keressen fel egy gyógymasszőrt, aki alaposan átmasszírozza az egész combizom kötegeket (m.adductor és m.abductorés) , valamint a derekat is. Mindemellett rendszeresen szükséges lenne edzések után, sőt napi szinten, legalább fél órát lenyújtani a lábizmokat. Esténként lefekvés előtt alaposan be kellene kennie a fájdalmas területeket rozmaring krémmel. Érdemes még kalcium és magnézium pezsgőtablettát vennie és azt kúra szerűen elfogyasztani.

Üdvözlettel

Farkas Lehel

okleveles gyógymasszőr

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. április 26., 23:45; Megválaszolva: 2012. április 28., 12:18
Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések
Szíveskedjen a röntgen leletet...
Tisztelt Doktornő! A nyaki lordosis elsimult, enyhe balra convex scoliosis. A C.V.-C.VII. csigolyák functionalis blokkot alkotnak, a csigolyák...
Térd alján fájdalom hosszú ideje
Tisztelt Doktornő! 1 év 3 hónapja megcsúsztam egy márványlapon és ráestem a térdemre, az adott pont azóta is fáj mikor lefelé megyek lépcsőn....
Térdízületi gyulladás
Üdvözlöm Kedves Doktornő! Túlerőltetés, sport miatti térdfájdalmaim, hátul a térdhajlatban érzett merevség, fájdalom miatt elmentem ízületi...
Terápia javaslat
Tisztelt Doktornő! Panaszaim a következők: - gyakori, nagyon erős derékfájások - mindkét lábam(főleg a bal) fájdalmasan zsibbad - nagyon erős...
Mit lehet tenni? Mit szedjen?
Tisztelt Dr. - nő! 3hete fáj a lapockám alatt a hátam, kisugárzik a váll a, karba.Aludni, ülni nem tudok nagyon, mert akkor erősödik a nyilaló...