Mit tegyek a vállficam után?

Kedves Doktor! Két hete egy ütés hatására kificamodott a bal vállam (elülső-alsó ficam), amit a sürgősségin könnyen, érzéstelenítés nélkül helyretettek. Máskor, régebben is ment már ki a vállam (mindkettő, sőt combom is torna közben), de azonnal visszaugrott a helyére és utána kb. egy napig éreztem egy izomlázhoz hasonló érzést a területen, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, orvoshoz sem fordultam vele. Egyedül most nem ugrott helyre, ezért rohantuk kórházba. Keringési, beidegződési zavar nem volt, a papíron azt állt, hogy a vápa üres, a felkar rugalmasan rögzült. Kaptam egy, Dessault kötést, amit egy hét múlva cseréltek, majd (most) még egy hét múlva újra. Az épp ott lévő orvos szerint a harmadik hét után levehetem a kötést és elkezdhetem tornáztatni magamnak. Tulajdonképpen itt jönne a kérdésem: mindenhol azt olvasom, hogy a kötés levétele után fizikoterápia és/vagy gyógytorna szükséges, de nekem ilyet nem mondtak. Mikor rákérdeztem a gyógytornára, szinte értetlenül néztek. Annyi volt a tanács, hogy egy darabig még ne fekvőtámaszozzak.. Viszont félek, hogy így hamar meg fog történni újra és érdekelne mi mindent tehetnék annak érdekében, hogy ennek minimálisra csökkentsem az esélyét., Hogyan tornáztassam? Meddig és milyen fokozatossággal? (Mert így, hogy se műtétet, se gyógytornát nem javasoltak, sajnos drága lenne egy magán gyógytornász.) Mikor térhetek vissza a normális ritmusba és mikor súlyzózhatok például? Egy vállvédőd esetleg hasznos lenne beszerezni? Nagyon köszönöm a váalszát! Nóra, 26 éves

Dr. Bogdán Aurél válasza vállficam témában

Vizsgálat nélkül nehéz pontos választ adni. Vállficam után életkor és izomzat állapotának figyelembevételével 2-3 hétig rögzítjük az ízületet. Utána általában nincs szükség fizikoterápiára és gyógytornára, elég ha magának betornáztatja a beteg. Általában a sérüléstől számított 4-6 hét után engedjük meg a teljes terhelést. Azt említette, hogy volt már vállficama. Ha még 1-2 alkalommal megismétlődik a sérülés, érdemes elgondolkodni vállstabilizáló műtéten. A vállvédő nem védi meg a ficamtól, viszont akadályozza a sportolásban.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. február 28.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Vállficam utáni állapot
Kedves címzett! A feleségemnek kb. 3 hete szalagszakadásos - tossy iii - vállficama volt, amit percutan tűzéssel stabilizáltak. A seb 3 hétig gennyedzett,...
Vállficam
2 napja túrázás közben kificamodott a bal vállam, amit magamnak reponáltam a kar egyszerű körbefordításával. Ezen mindenki csodálkozott, de akkor nem éreztem...
Vállficam rehabilitációja, szteroid...
Tisztelt Ortopéd-traumatológus Doktornők/Doktorurak! Anyósomnak csúnya esés következtében tavaly augusztusban kificamodott a válla. Törést, más sérülést nem...
A vallam kificamodot 6 szor mar mit...
A vallam mar 6 szor volt kifordulva es voltam velle szakorvosnal, de azt javasolta mutesem meg a porcnak nincs semi baja az inak vanak megnyulva es szeretnem...
Váll ficam
Aug. 09-én elestem a biciklimmel, fejre estem meg a vállam kificamodott kaptam egy váll szorítót, azzal hetente mentem orvoshoz, de csak rám nézet és...
Kiugró váll
A 23 éves fiam bal válla néhány év óta rendszeresen kiugrik a helyéről, minden bizonnyal a laza ínszalagok miatt. Nem kell hozzá megerőltetnie sem, elég egy...