Változókor

Tisztelt Doktor Nő/Úr!

53 éves vagyok. Két éve rendszertelen a menstuációm, inkább többször van, mint nincs, és eltart 3-6 hétig is. 2008-ban, és 2009-ben is volt emiatt abrázóm, eltávolították a megvastagodott méhnyálkát, mely nem tud magától teljes mértékben lelökődni. Egy miómám is van. A szövettani eredmény mindegyik esetben negatív volt, és szerencsére más változókori tünetem nincs, báe ez is elég. Sajnos jelenleg is negyedik hete vérzem, de a magánorvosi rendelőben is csak, dec 21.-ére kaptam időpontot, tehát ha megint abrázió lenne, az ünnepek miatt biztosan átcsúszna jövő évre. A kérdésem az lenne, létezik-e gyógyszer, vagy alternatív gyógymód arra, hogy a vérzés megszűnjön. Melyik hormon hiánya okozza a lelökődés elégtelen mértékét, hogy esetleg gyógyteákkal, gyógynövényekkel segítsek magamon.

Válaszát előre is köszönöm!

msutori

 

Dr. Kovács István válasza bő vérzés témában

Kedves Msutori! Az a helyzet, hogy nem lenne szabad ennyit várnia, mert jövő hétre már 5. hete fog vérezni, és bizony komoly vérszegénység, bő vérzés esetén kivérzéses shock is kialakulhat, nem szabad elhanyagolni a problémát. Őszintén megmondom, hogy ennyi hetes vérzés után szó sem lehet arról, hogy még 2 hetet csússzon egy esetleg szükséges beavatkozás. Nem írja, hogy csak pecsételő vérzése lenne, így korrekten nem tudom megmondani, mennyire lenne szükséges a vizsálat. Mindenesetre azzal lassan meg kell barátkoznia, hogy az ilyen jellegű vérzészavar esetleg méheltávoltást igényelhet, még akkor is, ha a szövettan megfelelő, mert a sűrűn jelentkező, több hétig tartó vérzés megterheli nagyon a szervezetet. Szerintem ne várjon jövő hétig, még ezen a héten menjen el vizsgálatra.  

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. december 16.

Kérdések és válaszok: Menopauza

Erős és hosszú ideig tartó menszesz
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Kicsit meg vagyok rémülve, ugyanis ma tartok a menstruációm 8. napján és még mindig erősen vérzek, friss vér csöpög belőlem....
Rózsaszín folyás kóros-e?
Tisztelt Doktor Úr! Változókorban vagyok sajnos, és az utolsó 2 évben vált rendszertelenné a menzeszem, általában 3-4 havonta jön meg, de olyan is volt már,...
Cytológiai eredmény
Tisztelt Petróczy Doktor Úr! Cytológiai leletem negatív. A III. résznél az utosó egyébhez van írva x, antrophia. Feljebb van olyan, hogy antrophia/ gyulladás...
Laboratóriumi eredmények
Tisztelt Doktor Úr! Hormonvizsgálatot végeztettem, mivel több hónapja elmarad a menstruációm. 50 éves vagyok. Az alábbi értékeket diagnosztizálták: TSH 0.768...
Rosszullétek a pre-menopauza alatt
Tisztelt Doktornő! Másfél éve vissza-visszatérő rosszullétekkel küzdök. Vérnyomás, cukorszint ingadozás már mindennapossá vált. Ez sajnos nagyban befolyásolja...
Szükség van-e küretre?
Kedves Doktornő! Tavaly májusban vérzészavar miatt küretet végeztek rajtam, ami hyperplasiát igazolt. A szövettani eredmény sem mutatott rosszindulatú...