Hirtelen mozdulattól fájhat, szúrhat a mell, mellbimbó?

Tisztelt Doktor úr, Doktornő! Crohn beteg vagyok. 2010. áprilisában bélműtétem volt, mely során a jobb petefészkem is eltávolításra került. A műtét utáni 4. napon varratelégtelenség miatt ideiglenes vékonybélsztómát kaptam, és a vastagbelem jobb oldali ágát a harántbélig szintén eltávolították. Szeptemberben zárták a sztómát. Nőgyógyászhoz rendszeresen járok, tapintásos emlővizsgálatom legutóbb 2010. novemberében volt. Nem jeleztek semmit. A menstruáció előtt eddig is mind a két mellem megduzzadt, érzékeny volt. December 28-án jött meg a menstruációm, és már el is múlt (csöppnyi barna folyásom van még) , igaz, hogy most elég megszenvedtem vele. December 30-án fekvés közben hirtelen és rosszul fordultam, és a bal mellemnél időnként, általában reggelente felkelés után, furcsa, apró tűszúrásokhoz hasonlító érzésem van. Ahogy jön, úgy el is múlik, és nem is mindennap jelentkezik, illetve nem minig ugyanott. Volt, hogy a bal mellem szegycsont felöli részén a bimbó irányába diagonál, máskor csak a bimbónál. Ettől függetlenül mind a két mellem meg van duzzadva, mintha menstruáció előtt lennék újra, bár érzékenynek nem érzékenyek, tapintásra elváltozást nem találtam, és tapintásra nem is érzékeny. Milyen hormonváltozással járhat, ha csak fél petefészek müködik? Kell aggodnom a melleim miatt?

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Boros Miklós válasza mellfájdalom témában

Tisztelt Kérdező!

Keressen fel emlőszakrendelést. A leírás alapján nem valószínű az emlőprobléma, de egy mammográfia indokolt. Állhat hormonális eltérés a panaszok hátterében, de ki kell zárni a többit is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2011. január 03., 10:45; Megválaszolva: 2011. január 05., 21:51
Kérdések és válaszok: Mellrák, emlőbetegségek
Lyuk nélküli mellbimbó?
Kedves Doktor Úr! Igazából nem magamnak kérdezek, hanem egy ismerősömnek. Második gyermeke születésénél (és az elsőnél is) sem tudott...
Emlő ciszta
Üdvözlöm! Olyan problémám lenne, hogy 6 napja vagyok túl egy jobb emlői ciszta leszívásán ami 2.3 mm volt. Az eltávolítás után az az oldali...
Emlőbiopszia2
Kedves Doktor Nő! A múlt hėten mår irtam Önnek,a 19 ėves lånyom mellėben csomò,tėmåban.Köszönöm a segìtő vålaszt.Azota a biopszia helyėn a...
Emlő UH vizsgálat
Tisztelt Doktornő! Emlő UH vizsgálat kapcsán szeretném kérni a segítségét. 2020.10.01-én voltam mammográfiai vizsgálaton, melynek eredménye, a...