• Csomók

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktor úr/ Doktornő! Tegnap délután csomókat találtam a melleimben. Korábban is előfordult, hogy fájtak a melleim, esetleg úgy éreztem, van bennük valami. Többször is végeztem önvizsgálatot, de nem találtam semmit. Pár napja mindkét mellem érzékeny volt, nyomásra fájnak, és tegnap kb. 1 cm átmérőjű, kerek elváltozást vettem észre a jobb mellemben, a bimbóudvar fölött. Igen kemény, de nem az fáj, hanem a mellem többi része. Más kevésbé elhatárolható csomókat is felfedeztem, ahogy a másik mellemben is. Szóltam édesanyámnak is a dologról, azt mondta, ne aggódjak, de elmegyünk majd orvoshoz. Tudtommal menstruáció után kell menni, de jövő hét végén kell megjönnie, tehát utána megyünk (ha megyünk). Kell félnem? Igencsak stresszes az életem, teljesítménykényszerem van és szorongok is, egy éve gyógyszert is szedtem emiatt. Az elmúlt három hétben minden nap fájt a fejem. Daganatos megbetegedésekről a családban csak egyről tudok: anyukámat két éve műtötték, rosszindulatú daganat volt a koponyájában. Kérem szíves válaszát, hogy mire számítsak. Előre is köszönöm szépen.

        Dr. Boros Miklós válasza a mell, csomó témában

        Tisztelt Kérdező4 Ebben az életkorban a teljesen jóindulatú emlőelváltozások egyáltalán nem ritkák. Egy emlő ultrahang végzése szükséges. Aggodalomra semmi ok. Az önvizsgálat helyes és továbbra is végezze.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Boros Miklós
        általános sebész

        Dr. Boros Miklós
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2010. november 26., 20:31; Megválaszolva: 2010. november 30., 21:59

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! A2 évenkénti emlőszűrés után visszahívtak további vizsgálatra. Az UH:U.2, benignus. Bal oldalon 10 óránál az aerola szélénél 17mm mélyen 2.5 mm-es kere,egyszerű cysta van A bfq.-banelszórtan több hasonló nagyságú...
        Tisztelt Doktornő! Emlő tumor,axillába törő nyirok metasztazis miatt készült CT vizsgálatomból két részlet,amit nem tudok értelmezni illetve.,hogy milyen szerepe van a jelenlegi állapotomban. A bal mellékvese mediális szárában 17 mm-es,...
        Tavaly rosszindulatú mellrákra diagnosztizáltak, és meg is műtöttek rá. 36 sugarat kaptam, es azóta is szedem az Anastrozolet.Ematt küldtek ct-re, aminek ez lett az eredménye. Sajnos a kezelő orvosom 2 hétig szabadságon lesz, és kicsit aggódom...
        Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! 22 éves lányomnál kb másfél éve a jobb mellében fibroadenomát diagnosztizáltak. Azóta volt már két ultrahang, változás nem történt. Mivel nagyon kicsi mellei vannak (még a 70/A-s melltartó sem mindig jó),...
        Tisztelt Doktornő! Ösztrogén pozitiv emlőrákkal műtöttek kemot követően. A műtét után sugarat kaptam, majd zytazoniumot szedek. Érdeklődöm, hogy tarthatok-e méhpempő kúrát, mert tudom hogy az az ösztrogént is befolyásolhatja. Azonban...
        Par napja észrevettem zuhanyzás előtt hogy a bal mellbimbóm befelé fordul !Csomót nem tapintok ,fájni semmim sem faj!Van két kamasz fiam ,sajnos őket nem tudtam szoptatni mert nem volt tejem ! Mamográfián még nem voltam ,rákszűrésen az orvos...
        November óta próbálkozunk hogy teherbe esek és a vérzések eddig mindig meg jött és ebben a hónapba pedig nem csináltam terheségi tesztet az negatív volt de a bal mellemből átlátszó fogyadék jön ha meg nyomom.Mi lehet a bajom?Köszönöm...
        Üdvözlöm pénteken vetem észre hogy mind ketö emlöm váladékozik jobb oldali sárgás bal zöld szinü voltam házi orvosnál aki nögyogyászhoz kuldöt onan kuldtek sebészetre voltam vérvételen is a sebészeten beutalot kaptam mamográfiára...
        Tisztelt Weborvos! 32 eves vagyok, meg nem szultem.Mindket mellemben tobb apro ciszta talalhato illetve a bal oldalon egy nagyobb lapos cytsa. Uh-gal szoktam ellenoriztetni illetve 1* mammografia is keszult. 2016. decembereben a kerdeses ciszta 10*6 mm-s...
        42 éves nő vagyok. Kb. 1 hónapja elkezdett viszketni az egyik mellbimbóm. Voltam nőgyógyásznál, azt mondta irritációtól és azt mondta minden rendben nincs csomó. Ma elmentem bőrgyogyászhoz aki adott rá krémet. És azt mondta, hogy a...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Infografika és videó
      • Hirdetés