Lelet

Tisztelt Doktot ÚR/NŐ! 2002-ben rosszindulatú melldaganat miatt műtétem volt.(csak sugárkezelésre volt szükségem a műtét után.) Azóta rendszeresen járok kontrolvizsgálatokra. Nemrégen csontscintigráfián voltam, ahol a következő leletet kaptam: "A bal oldali 4. borda vetületében az elülső axillaris vonalban fokális aktivtástöbblet látható, mely elsősorban postfrakturás eredetű elváltozás jelének felelhet meg. A L.V. csigolya 2 oldalán fokális dúsulási többletek láthatóak, v.s.degeneratív eredetű elváltozások jelei. A csontvázrendszer egyéb területein kornak megfelelő radifarmakon eloszlás látható." A bordán jelentkező kép valószínűsíthető, hogy egy nyári komolyabb kőlapátolás eredménye? (komoly, hirtelen fellépő nagy fájdalmat éreztem, ami kb 2 hétig fokozatosan enyhült, majd elmúlt, így nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki.) A csigolyán lévő elváltozás jobban nyugtalanít. Egy ideje hosszabb, kényelmes ülés után fájdalmat érzek azon a ponton, ami felállás után elmúlik. Lehet ez gerincsérv jele? Nagyon bízom benne, hogy nem az alapbetegségemmel összefüggő. Erre is szeretnék köszönettel választ kapni, mivel időpontot az orvoshoz csak hosszabb idő múlva kaptam, s az eredmények nagyon nyugtalanítanak. Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Nagykálnai Tamás válasza a mellrák témában

58 éves nő, 2002-ben emlőműtét. A negatív csontizotóp eredmények nyugtalanítják. És mi lenne, ha pozitívok lennének az eredmények? Nem látom a képet, tehát csak következtetek: A borda eltérés valószűleg egy sérülés (ütés, régi törés, repedés) következménye lehet. A gerincben lévő dolog - ami Önt jobban nyugatlanítja - sok minden lehet. Abszolút megbízható lenne erről az L.V. csigolya tájáról készült MR (mágneses rezonancia) felvétel. Mennyi a vérében a szérum alkalikus foszfatáz (ALP)? Mennyi a vérében a CA 153-nak nevezett emlőrákos "tumormarker"? Érzésem szerint - ÉRZÉSEM SZERINT - nem kell betojni, de a fent említett MR bizony kellene. Kézcsók

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2010. szeptember 10., 13:54; Megválaszolva: 2010. szeptember 15., 11:15
Kérdések és válaszok: Mellrák, emlőbetegségek
Emlő ciszta
Üdvözlöm! Olyan problémám lenne, hogy 6 napja vagyok túl egy jobb emlői ciszta leszívásán ami 2.3 mm volt. Az eltávolítás után az az oldali...
Emlőbiopszia2
Kedves Doktor Nő! A múlt hėten mår irtam Önnek,a 19 ėves lånyom mellėben csomò,tėmåban.Köszönöm a segìtő vålaszt.Azota a biopszia helyėn a...
Emlő UH vizsgálat
Tisztelt Doktornő! Emlő UH vizsgálat kapcsán szeretném kérni a segítségét. 2020.10.01-én voltam mammográfiai vizsgálaton, melynek eredménye, a...
Emlő fájdalom
Tisztelt Doktor Nő! 19éves lányom 2héttel ezelőtt a mellében egy kisebb fájdalmatlan csomót tapintott.Kicsit vártunk (2hét), hogy nem e a közelgő...
Mell ultrahang kóros eltérésre utal
Kedves Doktornő! A bal oldali mellemben csomót tálaltam, ultrahangon voltam, ahol kiderült, nem is a bal mellemmel van gond. A következő leletet...