Mi lehet?

régóta küszködöm egy betegséggel, de nem tudom mi a valos oka, elöször is azzal kezdem, hogy magyarországon dolgoztam és elég mozgásszegény életmódot folytattam, a munkába csak egy helybe kelett állni, sok gondjaim is voltak és ittam bort, hogy felejtsek, de egy ilyen alkalom után nagyon kiszáradtam és a szivem elkezdett hevesen dobogni, ittam vizet és kissé helyrejöttem, de azota is ilyen tünetekkel küzködöm, magas a vérnyomásom is, enalapril és iduren gyogyszert szedek most, valamit tudna mondani valaki, hogy mi lehet a gond?

Dr. Tomonkó Magdolna válasza magas vérnyomás témában

Kedves Kérdező! Az alkoholnak közvetlen szívizom károsító hatása is van, a szív munkáját közvetlenül is nehezíti az erek ellenállásának növelésével. Emellett a cukor és vízháztartásban is okoz (hat) zavarokat, ami magyarázza az Ön által említett kiszáradásos panasz létrejöttét. Véleményem szerint mindenképpen szüksége lenne egy részletes kivizsgálásra, a szív, a máj, az idegrendszer állapotának tisztázását. És gondolom mondanom sem kell, hogy az alkoholfogyasztás mellőzése mindenképpen szükséges ahhoz, hogy állapota rendeződjön, panaszai megszűnhessenek.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. július 26.

Kérdések és válaszok: Magas vérnyomás (Hipertónia)

Magas ez a vérnyomás? Magasabb...
Kedves Hölgyem! Az utóbbi időben sokat szédülök és gyakran előforduló fejfájás gyötör. Elkezdtem mérni a vérnyomásom (reggel és este), a szisztolés értékem...
Vérnyomás csökkentés hogyan?
Tisztelt Doktor nő! Magas vérnyomásra évek óta szedem: Rawell 1,5 1x Nebovilol 5 1x Irabel 300 1x A héten voltam alkalmasságin magas volt a vérnyomásom...
Magas vérnyomás , gyógyszer elhagyása
Tisztelt Doktornő! 1 éve kb diagnosztizáltak magas vérnyomást nálam! Teljes labor tökéletes , terheléses ekg átlag feletti, hasi UH tökéletes! Valsartan 80...
Melyik az erősebb béta blokkoló? melyik...
Tisztelt Weborvos! Tisztelt dr. Nő/Úr! azt szeretném kérdezni, hogy a Nebivolol vagy Lokren az erősebb pulzuscsökkentő? melyik hat jobban a vérnyomásra? hány...
Magasvérnyomás és fehérállományi laesio
Tisztelt Doktornő! 34 éves, sportoló, úgy gondolom, hogy egészségesen élő, nem dohányzó férfi vagyok. 2013 óta szedek Bisoprolol 5mg tablettából egy felet...
Vérnyomáscsökkentő váltás
Tisztelt Doktornő! Az alábbakkal kapcsolatban kérném tanácsát: 7 hónapja kezdődő magasvérnyomásra 2 mg vidotint szedek, 3 honapja COVID-os lettem mely...