Előfordulhat-e illetve normális-e, hogy a Prenessa 2mg bevétele után általános rosszullét fog el?

Egy hete lettem nagyon rosszul, mint később kiderült, a magas vérnyomás miatt. Egy hétig 160/90 volt a vérnyomásom. Valószínű stressz alapon, hisz 3 hónapja hunyt el édesanyám. Eddig soha semmi gondom nem volt, sem a vérnyomásommal, sem mással. Most is a vérképem és a vizelet eredményeim is tökéletesek. Először gyenge nyugtatókkal próbálkozott a kezelőorvosom, de ez nem hozta meg a várva várt eredményt, majd orvosi javallatra kezdtem szedni a Prenessa 2mg, napi egyszer+ folytatom a nyugtatót is. Na most az a gondom, hogy, amikor beveszem, a rákövetkező fél órába általános rosszul lét lesz rajtam úrrá (gyengeség, enyhe szédülés, stb). Le kell feküdnöm, és ez egy órán belül el is múlik, majd utána egész nap viszonylag jól érzem magam. Ennek mi lehet az oka? Vagy mi lehet a megoldás? Megoldás-e lehet az, hogy a betegtájékoztatóval ellentétben ne reggel vegyem be, hanem mondjuk este? És még egy dolog: mindezzel párhuzamosan néha néha érzek szívtájéki fájdalmat, szúrást 1-2 másodpercig (az EKG-m is rendben volt). Nem gátol semmiben, de azért zavar. Kérem, hogy ezekkel kapcsolatban mondja el a véleményét. köszönöm. üdv

Dr. Bene Orsolya válasza Prenessa témában

Kedves kérdező! Előfordulhat, főleg az első hetekben, hogy a Prenessa bevételét követően kicsit lelesik a vérnyomás. Megpróbálhatja este is bevenni, vagy esetleg még közvetlenül ébredéskor, bővebb folyadékkal, hogy legyen idő regenerálódni, mire le kell indulni. Érdemes vérnyomás-naplót is vezetni. A pillanatokig tartó szúrás általában nem utal szívbetegségre, ha nyomó-feszítő, hosszabb ideig tartó mellkasi fájdalom jelentkezik, kardiológiai kivizsgálás javasolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. december 18.

Kérdések és válaszok: Magas vérnyomás (Hipertónia)

Magas ez a vérnyomás? Magasabb...
Kedves Hölgyem! Az utóbbi időben sokat szédülök és gyakran előforduló fejfájás gyötör. Elkezdtem mérni a vérnyomásom (reggel és este), a szisztolés értékem...
Változó vérnyomásérték különböző karon...
Tísztelt Doktornő! Az lenne kérdésem, hogy mostanság magas a vérnyomásom, kaptam már rá gyógyszert is. Azóta méregetem itthon és az a furcsaság van, hogy...
Moringa por
Szép napot kívánok! Vettem magamnak moringa port, ami állítólag rengeteg vitamint tartalmaz, és az energia szintet is növeli. Ez a por nem kavar be abba,...
Magas vérnyomás , gyógyszer elhagyása
Tisztelt Doktornő! 1 éve kb diagnosztizáltak magas vérnyomást nálam! Teljes labor tökéletes , terheléses ekg átlag feletti, hasi UH tökéletes! Valsartan 80...
Magas vérnyomás csökkentése
Tisztelt Doktor Nő! 32 éves férfi vagyok sportolok, kondizgatok, alkalmanként futok, viszont tavaly nyáron éreztem kicsit szúrdogál a tarkóm, majd kértem...
Melyik az erősebb béta blokkoló? melyik...
Tisztelt Weborvos! Tisztelt dr. Nő/Úr! azt szeretném kérdezni, hogy a Nebivolol vagy Lokren az erősebb pulzuscsökkentő? melyik hat jobban a vérnyomásra? hány...