Visszatérő felső légúti megbetegedés

Tisztelt Doktornő/Úr! Kisfiamnak (másfél) folyamatos, visszatérő felső légúti problémája van. Jelenlegi panaszai: horkolás, garatban váladék, ami nem oldódik, az előbbiek miatt nem alszik. Ezek a panaszok most már hetek óta fennállnak. Természetesen voltunk orvosnál (többnél is), de a kisfiam állapota mégsem javul. Az egyik orvos alváslaborba utalta és kilátásba helyezte a orrmandula műtétet, a másik orvos azt mondta, hogy ne vetessük ki a manduláját, mert az életkori sajátosságnak megfelel az állapota. Vérvételre is kaptunk beutalót, ez holnap lesz esedékes. 10 napig orrcseppet kapott, ill. egy Aerius nevű szert. Egyik sem hozott változást.: - (Az egyik orvos felírt Cedaxot, de azt mondta, hogy ezt csak végső esetben (ha már nagyon nem bírjuk a nem alvást) adjuk be a gyereknek. Éjjel 2 óránkét felébred (az egyként is nagyon rosszul alvó gyerek). Próbálja lenyelni a garatban lévő váladékot, de nem tudja. Az orrából szinte semmit nem tudunk kiszívni. Az ágyát kicsit megemeltük, ez minimálisan javított az állapotán. Ahogy vízszintes helyzetbe kerül horkolni kezd. Ez a helyzet tarthatatlan, most már hetek (lassan hónapok) óta tart. Tavaly télen is volt egy elhúzódó náthája (2 hónapig tartott), aminek torok-, fül-, hörgő-, tüdőgyulladás lett a vége. Végül a sok antibiotikumtól és a betegségektől annyira legyengült az immunrendszere, hogy vesemedence-gyulladása lett (vesetágulattal született/ezt gyermekklinikán kezelik). Ezt szeretném elkerülni. Kérem, adjanak tanácsot. Köszönettel

Dr. Felszeghy Enikő válasza garatváladék témában

Kedves Kérdező! Látatlanban nehéz okosat mondani, minden döntéshez szükséges a fizikális vizsgálat. Ennek ellenére azt gondolom, a leírás alapján, hogy nem fogják megúszni az orrmandulaműtétet. Ha lehetséges, és el tudnak menni gyermektüdőgyógyászhoz, azzal mindenképpen előrébb lennének, mert ő meg tudja állapítani, hogy esetleg az antibiotikum mellé más gyógyszer (pl. gyulladásgátló steroid) adása szóba jön-e. Kérem ezt beszéljék meg olyan orvossal, aki látja is a gyermeket.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. július 24.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Garatváladék
Kedves Doktornő! 36 éves nő vagyok, a problémám 5 hete kezdődött, amikor azt vettem észre, hogy a garatfalon, mintha tapadna valami. Akkor megnéztem és...
Állandó váladék a nyelőcsövön
Üdvözlöm doktor úr! 2012., december óta szenvedek hol erősebb, hol gyengébb nyelőcsőre tapadt váladékkal, amit nem tudok lenyelni. Éjszaka, ha felébredek,...
Garatváladék
2 hónapja garatváladékkal "küzdök" Voltam gégészeten, Cifrant kaptam, (100mg, 5x2).Éreztem, hogy a 4. napon kezdek jobban lenni. 3 hét múlva kiújult, újra...
Cserép összetörése során keletkező...
Tisztelt Doktornő! 4 évvel ezelőtt a szüleimnek kellett segítenem kb. 2-3 garázsnyi melléképületről tetőcsere miatt levett cserepet kellett neki vágni a...
Elhúzódó köhögés
Kedves Dr-nő. Panaszommal jelentkeztem Pulmanológiára: Körülbelül múlt hónap 10 én csúnyán megvoltam fázva, torokfájással kezdődött majd nagyon erős...
Aspirált étel
Tiszteld Doktornő! Én tegnap egy kis darált hús darabot aspiráltam, és erőteljes köhögés ingerem volt, ami hamar abbamaradt, utána már csak erőltettem a...