Asztma gyógyszer mellékhatása?

Tisztelt Doktor Nő/Úr!

Kislányom szeptemberben lesz 4 éves, 2, 5 éves korában hajnalban jelentkező állandó "köhécselések", ill. acut infectiok esetén fellépő "fuldoklás, öklendezés" után asztma bronchiálét, ill. tavaly nyáron rhinoconj. allergicát állapítottak meg. Azt, hogy mire allergiás konkrétan sem a bőrteszttel, sem vérvétellel eddig nem sikerült megállapítani. 1, 5 éve szedi a Singulair mini tablettát, 1 éve szezonálisan az Aerius szirupot. A pulmonológusunk véleménye szerint asztmája egyensúlyban van, a gyógyszer szedése óta csak acut meghűlések esetén rosszabbodik az állapota, az állandó köhécselések elmaradtak. Az elmúlt kb. 1, 5 évben (kb. amióta a gyógyszereket szedi) nagyon gyakran (legalább minden másnap) a kislányom éjszaka minden előzmény nélkül nagyon hangosan felsír, rúgkapál kezével-lábával, megnyugtatni lehetetlen, nem válaszol kérdésünkre stb., ez fél perctől 2-3 percig tart, utánna alszik tovább viszonylag nyugodtan, ez van, amikor 2-3-szor is előfordul egy éjszaka. Ezek a panaszok azonban kivétel nélkül mindig éjjel 11-12 óra körül jelentkeznek, soha nem hajnalban vagy a délutáni alváskor (a gyógyszereket este lefekvés előtt kell bevennie) . Ezek a panaszok már régóta aggasztottak, de sajnos még csak most kezdtem el gyanakodni, hogy esetleg a gyógyszerek mellékhatása lehet. A betegtájékoztató alapján (mindkét gyógyszernél) ritka esetben ugyan, de előfordulhatnak alvászavarok, görcsök, agresszív viselkedés, rémálmok stb. 3 napja nem adtam be neki a gyógyszereket, hogy kiderüljön, tényleg ez okozza-e a gondokat, azóta csak egy kis köhögés ébreszti fel, de nem "vergődik az ágyban", könnyen megnyugtatható. Egyébként a kislányom nagyon érzékeny "szerkezet", világos bőrű, hajú, szemű.

Mivel a pulmonológus doktornőnkhöz elég hosszú a várólista, ezért szeretnék segítséget kérni, hogy lehetségesek-e  ilyen tünetek a gyógyszer mellékhatásaként, ill. létezik-e másfajta asztma ill. allergia gyógyszer gyermekeknek, amelynek a hatóanyaga (? )  más, de ugyanilyen korszerű és hatásos? Illetve ezeknek a gyógyszereknek az akár évekig tartó szedése mennyire biztonságos?

Válaszát előre is nagyon köszönöm.

WEBBeteg szakértő válasza köhögés témában

Kedves Anyuka!

Az Ön által említett éjszakai felébredések, rossz álmok, az általam gondozott betegek körében általában a Singulairnek tudhatók be. Ha ez felmerül, én le szoktam állítani a gyógyszerszedést, és ha szükséges, inhalativ steroidra állítom be a beteget. Az asthama valóban hosszú távú gyógyszeres kezelést igényel.Ezek a gyógyszerek elég modernek, microgrammos dózisokat juttatnak be a betegség helyére, a tüdőbe. A teljes keringésbe minimális mennyiségek szívódnak fel, így a mellékhatások is elenyészőek. Az asthma kezelése meghatározott protokoll szerint történik, amiben persze az egyénre szabott kezelés kialakítható. A legközelebbi kontroll alkalmával számoljon be az orvosuknak ezekről a panaszokról, és így ki tudják alakítani a megfelelő kezelést.Üdvözlettel: Dr. Földes Krisztina, gyermekgyógyász-pulmonológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
WEBBeteg szakértő
WEBBeteg szakértő igazságügyi orvosszakértő
Kérdés: 2009. augusztus 05., 10:41; Megválaszolva: 2009. augusztus 05., 10:41
Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések
Mi lehet ez? 3.
Köszönöm az eddigi válaszokat! Azóta a nátha elmúlt. Napi szinten 3-4 erősebb köhögésem még van ilyenkor nem mindig jön fel váladék és nem is...
Mi lehet ez?
Üdv! 1 hete megfaztam fajt a torkom majd elkezdett az orrom folyni. Volt kis hoemelkedesem is. Biztonsag kedveert elmentem covid tesztre mert nem vagyok...
mellkasi és hát fájdalom
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Közel egy éve volt egy kisebb megbetegedésem ami hőemelkedésel és léguti problémával járt (köhögés, légcső...
Tüdőszűrés
Kedves Doktornő! 71 éves vagyok, magas vérnyomás, zöldhályog, reflux az alap betegségeim. Szeptember óta sokat köhögök, váladékkal. Voltam...
Pseudomonas piocianin baktérium? Kék...
Tisztelt Doktorom! Írtam már Önöknek többször is és nagyon meg vagyok elégedve a válaszokkal. Most végső elkeseredésemben kérem...