APASÁGI TESZT

Tisztelt Dr... Nagyon hosszú lenne a történetemet leirni, ezért igy tömöritve kissé furcsán fog hangzani: akkori kapcsolatom, ami jo pár évig tartott megromlott, és mindketten mással tartottunk szexuális kapcsolatot.Én teherbe estem a szexuális partneremtöl, de mégmielött kiderült volna, kibékültünka párommal., Amikor megtudta a terhességet, azt gondolta az övé.Én nem mertem elmondani az igazat, örültem a békességnek a gyerek apja tud róla, de közös megbeszélés alapján szakitottunk, párszor meglátogatta a babát, aztán külföldre mentem egy időre és a kapcs.teljesen megszakadt. Azóta a párommal is összevesztünk, 1 éves lehetett a fiam. Megismerkedtem valakivel akivel, akivel azóta is együtt vagyok és neveli a fiamat ő tud minderröl. Külföldre szeretnénk költözni, de kéri a fiam uj iskolája mindkét szülő aláirását. A volt párom, akinek a nevén van a fiam, nemhajlandó aláírni semmit. Elég agresszív, ezért nem mertem a tényeket közölni vele.arra gondoltam, a fiam vérszerinti apukájával a apasági tesztet csinálunk, mert ő a gyerek érdekeit, és jövőét nézve aláírná közjegyző elött, hogy kivihetem magammal a fiamat az országból, ahol egy uj iskola várja. A kérdésem az lenne, hogy elég e egy apasági teszt a bíróságnak, hogy papir szerinti apját, aki nem is törődik vele, megfosszák apai jogaitól, vagyis a teszt elég e hozzá, vagy elég hosszú procedúra elé nézek. VÁLASZÁT ELŐRE IS KÖSZÖNÖM

Halmosi Edina válasza apaság témában

Tisztelt Kérdező, Az eset eléggé összetett. Mivel az apa nem volt a férje és gondolom, hogy az együttélés tényéről nem tettek nyilatkozatot közjegyző előtt, ezért csak teljes hatályú elismerő nyilatkozattal ismerhette el az apa a fiát. Amennyiben azt kívánja kérni a bíróságtól, hogy állapítsa meg az apa nem a biológiai apa, ebben az esetben - véleményem szerint - az Ön és a biológiai apa vallomása elég ennek megállapítására, nem feltétlenül kér vizsgálatot a bíróság. Amennyiben mégis erre kerül sor, annak költségei Önt terhelik. Ez azonban automatikusan maga után vonja, hogy a biológiai apa kapja meg az apai jogokat és akkor jogosult lesz aláírni a dokumentumot. Viszont ez maga után vonhatja azt, hogy a gyerek nem viselheti tovább az apja nevét. A további névviselést a bíróság indokolt esetben engedélyezheti. Továbbá mivel nem minden körülmény tisztázott számámra, ezért nem teljes bizonyossággal kijelenteni bármit is. A hazai bíróságok leterheltségét ismerve azonban néhány hónapig biztosan eltart majd az eljárás, továbbá az eljárásnak vannak költségei is. Azt tanácsolom, hogy minden dokumentummal együtt keressen fel egy ügyvédet, aki a tények ismeretében konkrétabb információkkal tudja ellátni ara vonatkozólag, hogy ki jogouslt a per indítására, melyen költségek merülhetnek fel, és mennyi ideig tart az eljárás.    

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. február 13.

Kérdések és válaszok: Jogi esetek

KI lehet az apa
Tiszteletem Doktornő! Abban a vitás élethelyzetben találtam magam h nem tudjuk a partneremmel h vajon az én gyerekemmel várandós-e vagy nem. A lány 24 éves...
Fogantatas mikorra teheto
Udvozlom! Arra lennek kivancsi mikorra teheto a fogantatas pontosan a meretek alapjan. Azert lennek ra kivancsi mert 2 ferfival is voltam. julius 4etol csak a...
Furcsaságok egy párkapcsolatban
Tisztelt doktornő /doktorúr! Pszichológiával kapcsolatos a következő kérdésem mert nem tudom rá a választ és sehol sem találok rá választ illetve így...
21 honapos baba
Üdvözlöm! A szomszéd kisfiu miatt kerestem meg Önt! A kisfiu 21 honapos és még tápszert eszik egyszerre kb 50-100 ml (rendes ételt soha nem eszik és nem is...
Jogosítvány meghosszabbítása...
Tisztelt Doktornő. A következő problémával fordulok Önhöz: Mozgássérültként 2005-ben jogosítványt szereztem Azzal a korlátozással, hogy automata váltós, ill....
A gépjárművezetési alkalmasság...
Tisztelt Doktornő! Gyerekkoromban sokszor jelentkezett migrénes fejfájás. Idén, február 23-án munkahelyemen ülve zsibbadó érzést észleltem a bal kezemben,...