Policystás vese

Tisztelt doktor, doktornő! Én 26 éves vagyok, születésmtől fogva krónikus vesebeteg. Polycistás vesém van, amit az édesapámtól örököltem. Van két kislányom, és attól tartottam, hogy ők is örökölni fogják tőlem ezt a betegséget, de eddig nincs jele ennek, amiért hálás vagyok a jó istennek! Sajnos állandó fájdalmam van, igaz nem erős, hanem tompa.mindig fáj, szúr a vesém.És álandóan úgy érzem, méghacsak söprögetek is, hogy majd leszakad mindkét vesém és derekam. Sajnos vesekövem is van, a legkisebb 5-6 mm a legnagyobb 12mm. A májam eddig nem volt cistás, de a legutóbbi uh-on ott is találtak 2 polycistát. Az édesapám ez év januárjában halt meg, 9 hónappal a vesetranszplantációja után... 56 éves volt. Halálát tüdőembólia okozta. Tartok tőle, hogy ezt a nehéz utat fogom én is bejárni, amit édesapám is végigszenvedett... 5 évig dializált itthon stb. azt szeretném megkérdezni, hogy a szülés után elég sokat romlott a vesém állapota és a jelenlegi munkahelyemre a gyes után kellene visszamennem. veszélyes, ugyanis állva kell dolgozni 12 órán keresztül, illetve emelgetni is kell. Sőt, ónfelhő mellett kellene dolgoznom, hogy nem kifejezetten veszélyes ez az állapotomra nézve? Éshogy kaphatok e olyan igazolást, véleményezést a szakorvostól, ami igazolná, hogy alkalmatlan vagyok így erre a munkára? Mert nem tehetem meg, hogy magamtól számoljak le és ezzel elússzon a végkielégítésem, így a munkahelynek kellene elbocsájtania. Illetve ez a betegség elegendő e ahhoz, hogy leszázalékoljanak és rokkantnyugdíjra legyek jogosult? Ezen betegségek mellett agyértágulatom is van... Köszönöm válaszát előreis!

Dr. Csuth Ágnes válasza leszázalékolás témában

Kedves Kérdező! A munkaképesség elbírálását egy orvosi szakértőkből álló bizottság végzi. A véleményük alapja az Önt kezelő szakorvos írásbeli véleménye, a betegség kimenteléről alkotott szakorvosi nyilatkozat. Ezek beszerzése után tudja elindítani a háziorvosa segítségével a leszázalékolást.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. november 04.

Kérdések és válaszok: Jogi esetek

Hogyan lehetek "E" ha képes vagyok...
Tisztelt Weborvos! Lenne egy kérdésem! Nem baj, ha valaki E-kategóriával dolgozik?, Hogy sorolhatnak valakit "E"be ha képes ellátni önmagát? Lehet, hogy...
Leszázalékolás
Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! Leszázalékolással kapcsolatban, azon belül is a jogosítvány esetleges elvételéről szeretnék kérdezni. 2020-ban történt egy...
Általanos k
Jó Napot Kívánok, az előző válaszra írok reagálok elhihetti nem jó fizikai és lelki egészség ben vagyok mostanában 28 évesen, sajnos ennyi betegség et hozott...
Kérhetek-e leszázalékolást?
4 éve mélyvénás trombózisom volt, ami párosult kétoldali tüdőembóliával. 2x10 percig teljes kerngési sokk, amiböl sikeresen felépúltem. Viszont állandó...
Gerinc leszázalékolás
Tisztelt Bogdán doktor úr! 30 évesen műtötték a gerincem. 4-5 csigolyánál, gerincsérv alakult ki illetve kiszakadt a jobb oldali porckorongom, amit el is...
Végleges leszázalékolás, ellátmány...
Tisztelt Dr. Varga Antal úr. Véglegesen százalékoltak le, "C2", egészségi állapot 41%, ebből adódik, hogy 59% a betegségi állapot. Munkahelyem van, de...