Puffadás, és széklet ürités

Kedves Doktornő! mióta kevesebbet dohányzom, és szedem az Ursofalkot, szinte állandóan fel vagyok fújódva. Azelött (30 éven keresztül) állandó hasmenésem volt, és tartottam a 65 kg súlyomat. Most pedig 70 kg vagyok, és jó 1 héten 1 -szer megyek wc-re. Elkezdtem szedni a szűz tea kapszulát, mert gyerekeimnek használ, de én nem, hogy nem tudok menni wc-re tőle, de így állandóan fel vagyok puffadva, és 1 kg sem tudok fogyni. Tehát mig régen az anyagcserém fokozott volt, semmi bajom nem volt a súlyommal. Mit tegyek, a puffadás ellen, mert állandóan úgy nézek ki, mint aki terhes.Ilyen hassal, még az utcára sem megyek ki. Előre is köszönöm válaszát. Ágnes

WEBBeteg Szakértő válasza haspuffadás témában

Tisztelt Kérdező! Mozogjon legalább fél órát minden nap, alkalmazzon probiotikus kúrát és székletlazítót. Figyeljen oda az elégséges folyadékfogyasztásra (szénsavmentes ásványvíz, tea). A heti székletet rendezni kell. Amennyiben panaszai nem javulnak az életviteli változtatások mellett, keresse fel háziorvosát, hiszen a kivizsgálás indokolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. május 29.

Kérdések és válaszok: Haspuffadás

Regota tarto puffadas megoldásai
Régeóta küzdök puffadás problémával. Voltam már ezzel orvosoknál, teszteltek székletet 3-4 különféle dologra, és negatívan jött vissza. Vérvétel sem mutatott...
Extrém bélgázosság szinte mindentől
Tisztelt doktor úr! A panaszom kb két és fél éve a semmiből kezdődő, és egyre romló, rettentő erős bélgázosság (és ezzel járó fájdalom). Póriasan szólva...
Lehet ez gázosodás miatt?
Tisztelt Doktor Úr! A napokban jártam a webbeteges radiológus kollégájánál beleket is áttekintő hasi és kismedencei UH-n. A bélrendszerre vonatkozó...
Merre Tovább?
Üdvözlöm! Az alábbi panaszaim miatt kérném segítségét: 24 éves férfi vagyok, és nagyjából 2 éve vannak tüneteim. Az elején azzal kezdőtött, hogy volt egy...
Bélgyulladás
Üdvözlöm Doktor Úr. Olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy nekem 10 éve PCO-m van és most kezdtem el diétázni, hogy fogyjak egy kicsit. Az elején minden...
Vater papilla
Tisztelt Főorvos Úr! Tisztelt Doktor Úr! Hasi panaszok miatt 2016-ban ERCP vizsgálat során Vater papilla meszesedést állapítottak meg, ezért elővágást...