Gyermekkori fitymaszűkület

Tisztelt Doktor nő/úr!

A kisfiam októberben tölti be a 6. életévét, eddig is rendszeresen hordtuk a háziorvosunkhoz, aki kontrolálta a figymaszűkületét. Mindig aggasztott a kérdés, hogy mi tévők legyünk, rengeteget olvastam róla, és arra jutottuk, hogy túlzottan nem húzogatjuk csak finoman nehogy berepedjen, a hegesedés miatt. Most azonban annak ellenére, hogy a doktornénink még nem tartja S. O.S.-nek pontot szeretnék rakni az ügy végére. Most lesz nagycsoportos óvodás, és jövőre megy elsőbe, jó lenne ha most esne át a dolgon. A vizelete normál sugarú, és fürdésnél létható alkalmanként fehér váladék szerű anyag tisztulása is. A kérdésem igazából az lenne, hogy a fitymaszűkület megoldható e körűlmetélés nélkül (azt semmiképpen nem szeretném). Ha egyéb műtéti eljárásra van szükség az feltétlen kórházi bentartózkodást jelent?

Köszönöm a segítséget

WEBBeteg Szakértő válasza fitymaszűkület témában

Kedves kérdező!   A fitymát három éves korra a makk mögé kell tudni húzni feszülés nélkül. Mindenképpen keressen fel egy gyermeksebészeti szakrendelést, hiszen már így is késében van. Műtétet ritkán kell végezni, de ezt csak szakorvos tudja önnek megmondani vizsgálatot követően.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. július 16.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Nemi betegség
Tüneteim röviden: Eleinte csak nehéz volt lehúzni a bőrt a péniszről, (most már nem is lehet) és kitöredezik a bőr, ha erőltettem. Apró, pici fehér...
Fitymaszükület
Tisztelt Doktor úr, Szeretném öntől megkérdezni, hogy nekem fitymaszűkületem van és hogyan tudném ezt megszüntetni a lehető leggyorsabban, Illetve milyen...
Gyermekkori fitymaszűkület/letapadás
Tisztelt Doktor Úr. Kisfiamnál enyhe letapadást/fitymaszűkületet állapított meg a gyermekorvosunk. Ftorocort kenőccsel kell kenegetni esténként. Úgy tudom,...
Körülmetélés, vagy van más megoldás?
Kedves Doktor! Körülbelül 2 évvel ezelőtt, barátnőmtől elkaptam egy gombás fertőzést, ami kezelve lett, de, felhívták figyelmemet a betegság mellékhatása...
Fityma vizsgálata, gyermeknél,...
Érdeklődni szeretnék, kisfiam lassan 5 éves lesz, a háziorvos szerint kicsit szűk a fitymája, mert nem lehet hátrahúzni a bőrt. Valóban hátrahúzható kell...
Jól tudom-e?
Jó napot kívánok, érdeklődni szeretnék egy olyan dologgal kapcsolatban, hogy nekem relatív fitymaszűkületem van-e ha csak merevedési állapotban nem tudom...