Hiszti (?) a rosszullétig.

Tisztelt Dokor Úr/Nő!

Keresztfiam most másfél éves, légcsőszűkülettel született. Ettől eltekintve stramm, erős kisgyerek, nagy súllyal született (4200g) és most akkora, mint más 3 éves gyerek. Élénk, kíváncsi, született bajától eltekintve nem beteges gyerek. Kövérnek nem nevezném, inkább húsos, magas is, ereje is van bőven. Akarata is..

A probléma az, hogy rendkívül keveset alszik, talán napi 4 órát, sokszor még annyit sem, este felébred, elindul a hiszti, ami a rosszullétig fajul, befullad, öklét a szájába addig tömi, amíg hányni nem kezd. Napközben is nagyon sokszor hisztizik, idegennek inkább elhallgat, de a saját anyjánál a hányásig csinálja. Az alvás egyértelműen problémás, magam is vigyáztam már rá, artikulátlanul ordít, őrjöng, egyszerűen nem lehet mivel megnyugtatni. A minap végigcsináltam vele egy ilyen őrületet, de már féltem, hogy fulladni fog, mert már csuklott az idegtől és nem bírta abbahagyni, mire nagy nehezen elaludt. Sok mindent kipróbáltunk már, de még az egész napos játszóterezés sem fárasztja ki annyira, hogy este simán elaludjon, akkor sem alszik pár óránál tovább. A bátyjánál ilyen problémák nem voltak, ő is szűkülettel született, de mindig rendesen aludt.

Legyen szíves és írja meg, mit tegyünk, mert az állapot tarthatatlan. Kivizsgálásra volna szükség? Vagy ez csak egy sima hiszti lenne? Válaszát előre is közsönöm!

timo55

WEBBeteg Szakértő válasza hiszti témában

Kedves Kérdező! Mivel leírása alapján nem tudom 100%-ig eldönteni, hogy csak hisztiről van e szó vagy valami más is áll a háttérben ezért azt javaslom, hogy vegyék fel videóra azt, amikor a kicsi "hisztizik" és vigyék el megmutatni a felvételt egy gyermekideggyógyásznak. Sajnos sok esetben az ilyen hisztinek tűnő dolgok mögött lehet szervi eltérés is. A, debreceni Gyermekklinikán Dr. György Ilona tanárnő sokszor kérte a szülőket ilyen videofelvétel készítésére és nagyon sokat segített a diagnózis felállításában. Ha pedig a gyerekideggyógyász azt mondta, hogy ez valóban hiszti, akkor el lehet kezdeni azon gondolkozni, hogy miért fél a kicsi aludni, pontosan mióta tart, kiválthatta e családban történt trauma stb. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 26.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Hiszti
Tisztelt Doktor Úr / Nő! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy, hogyan neveljem nemsokára 3 éves kislányomat, teljesen tanácstalan lettem. A problémám a...
Idegroham?
Kislányom mindig élénk, színes egyéniség volt. Kb. 2 hete elviselhetetlenül érzékeny, hol fázik, hol túl melege van. Rettenetes kitörései vannak, melyek...
3 éves kislányommat, hogy tartasam...
Kislányom 3 éves lesz nyáron. 1 éve jár bölcsödébe, ott nagyon verekedős, hisztis. Ok nélkül odacsap a többi gyereknek. Pedig szereti Őket. A gondozónők...
Dackorszak
Tisztelt Doktor Úr / Nő! Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy tanácsot szeretnék kérni, hogyan kezeljem 2, 5 éves kislányomat, aki most a dackorszakát éli...
Hisztike!
Tisztelt DR. Úr/Nő. Azt szeretném megtudni, hogy létezik-e olyan, hogy egy 11 éves gyerek annyira hisztizik, hogy befullad, nem kap levegőt. A kihívott...
Piros folt a baba homlokán
Tisztelt Doktornő! Kb. 10 nappal ezelőtt egy pirosas kicsit púpos folt jelent meg fél éves kisfiunk homlokán, mely felületi sérülésnek tűnt, mintha beütötte...