Miért nem alszik?

Tisztelt doltor úr/nő! 6 hónapos a kislányom minden éjszaka minimum 10- szer felébred. Van úgy, hogy elaltatom, de már fél óra múlva fennt van, aztán elaltatom, leteszem az ágyba, de fél, vagy egy óra múlva megint felkel és sír. Mikor elalszik akkor is sokszor nagyon nyugtalan. Az sem segít, ha melléfekszem. Ez így megy azóta mióta megszületett. Nappal is csak ebéd után alszik el a levegőn max 2 órát. Egész nap nyűgös, mert fáradt. Sokszor van, hogy dörzsöli a szemét, de nem tudom elaltatni. A kiságyba egyáltalán nem alszik, amint észreveszi, hogy bele akarom tenni, már fönt van, így a nagyágyon alszik, körbepárnázva., Hogyan tudnék rajta segíteni, hogy többet és nyugottabban aludjon? Válaszát előre is köszönön.

WEBBeteg Szakértő válasza alvás témában

Tisztelt Kérdező! A nyugtalan alvás sok mindennel összefügg. Nem tudom milyen volt a szülés. Néha, ha pl. nehéz volt a szülés, hosszú volt a kitolási szak, vagy valami komplikáció volt a szülésnél, akkor látunk ilyet gyerekeknél. Ilyen idős korban már a fogzás is belejátszhat abba, hogy a baba nem alszik. Javaslom, próbáljon meg neki adni Germicid C végbélkúpot, az fájdalomcsillapító és egy kicsi nyugtató is van benne. Ezt azért írom, mert ha fogzási fájdalom okozza a panaszokat, akkor a fájás elmúlik, a kicsi megnyugszik, ugyanakkor tapasztalat, hogy olyan babáknak, akik nehezen vagy alig tudnak elaludni egyetlen adag kis nyugtató átfordíthatja a dolgokat, ki tudja magát jól aludni és a pozitív élmény rögzül a gyerekben. Nem tudom, mennyi a kicsi súlya, szépen fejlődik-e, szopik-e még, ha igen akkor meg lehet próbálni megszoptatni, majd úgy elaltatni maga mellett, az egy megnyugvást, biztonságot ad a kicsinek. Biztonságérzetet ad továbbra a kicsinek, ha pl. olyan ruhadarabot helyez mellé, amin érzi az Ön illatát. Szóval sok minden lehet a háttérben. A kis babák sok mindent megéreznek és reagálnak a dolgokra, így pl. ha a családban gond van ők is jelzik. Olyanok, mint egy kis tükör., De pl. tejallergiás kicsinél is volt olyan, hogy az egyedüli tünet a nem alvás volt. (Pl. ha az anyuka szoptat és napi 1, 5-2 liter tejet iszik, a kicsi azt is megérzi). Minden esetre egy könyvet tudok Önnek javasolni: Anette Kast-Zahn és Dr. Hartmunt Morgenroth: Minden gyerek megtanul aludni! Az alvási zavarok elkerülése és megoldása, csecsemőkortól iskoláskorig címmel. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekgyógyász

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 12.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

REM fázis alvás során
Tisztelt Doktornő! A páromnak, aki 52 éves férfi, 2-3 hónapja nincs REM fázisa az alvás során. A REM fázist egy több éve használt okos órán figyeljük....
Alvajárás?
Kedves doktorúr . Lenne egy kérdésem, hogy az alvajárás felnőtt korra ki alakulhat ha valaki eddig nem volt alvajáró .mert egy kicsit tartok tőle, hogy...
Nem akar aludni a gyerek, nem normalis...
Kedves Doktor Ur/No! 3 eves kislanyom nem hajlando, delutan aludni, pedig latszik rajta, hogy nagyon faradt. Ilyenkor elviselhetetlenul viselkedik, 180°-os...
Gaba, aminosav
Tisztelt Doktornő! A Gaba-aminosav hatásairól szeretnék kérdezni! 7 éves Kisfiam nagyon rossz alvó, egészen pontosan nehezen alszik el, de ha elaludt végre...
Alvás fénynél, párna nélkül
Szép napot! A kérdésem az lenne, hogy én már kiskorom óta alszok este fénynél és párna nélkül (hason). Mindkét dolog a fény meg a párna hiánya káros lehet az...
Tisztel dr nö
3 hetes kis lányom nem aszik se ejel se napal ha altatom be rakom kis ågyåba 30 perc et alszik utána fel kel ha alszik van, hogy fel sir le rugja a takarot...