antibiotikum

Tisztelt szakértő. A 6, 5 éves kislányom múlt hét hétfőtől szombatig antibiotikumot szedett, az aktil duot, napi 2x5 ml-t, valamint napi 1 normaflort adtam neki. A 2.3.napon laza széklete lett tőle de nem volt hasmenéses és csak napi 1 széklete volt mint szokott. Aztán a 4. naptól már kezdett visszaállni neki az eredetire de egy kevés nyálka volt benne.Szombaton és vasárnap ahogy megtöröltem a fenekét székelés után kicsit véres volt a papír de magán a székleten nem láttam vért, aztán megnéztem a fenekét és a végbélnyílás redőiből szivárgott az a kis vér 2-3 helyről, ott volt egy kis hámsérülés neki. A gyermekorvosnak mondtam azt mondta ha rendeződik minden az antibiotikum abbahagyása után nem kell vele foglalkoznom.Kentem neki a fenekét neogranormonnal és már tegnap és ma nem volt semmi vérzés székelés után valamint teljesen begyógyultak neki a kis sérülések és a széklete is újra olyan mint volt.Én biztos vagyok benne, hogy ezt az antibiotikum okozta mert nem szokott ilyen vérzéses panasza lenni sem híg sem kemény széklettől.Olvastam, hogy az antibiotikum vastagbél illetve végbél gyulladást okozhat mellékhatásként.Kérdezni azt szeretném, hogy ezek alapján lehet valamelyik fajta gyulladása a kislánynak a gyógyszertől, el kell vinnem valamilyen kivizsgálásra, vagy így, hogy már 2 napja minden tünet megszűnt, a hasa nem fáj, kedve jó nem kell aggódnom, hogy baja lesz? Megnyugodhatok, hogy már nem térnek vissza ezek a tünetek? Válaszát előre is köszönöm.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Balogh Andrea válasza végbél témában

Kedves Kérdező!

2 dologról van szó: az egyik az antibiotikum által kiváltott bélflóra sérülés, erre helyesen adta a Normaflore-t, ezt érdemes még 1 hétig adni naponta 2x1 ampullával. A másik dolog a végbélgyűrű berepedéséből adódó vérzés: ez az antibiotikum adásától függetlenül fellépő jelenség inkább székrekedéses panaszok esetén jön elő, azaz a későbbiek folyamán is előfordulhat. Kenje tovább a kislány végbélgyűrűjét még 5-7 napig, amennyire lehet igyon a kislány sok folyadékot- főleg vizet- és egyen rostos ételeket.

Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. március 24., 20:58; Megválaszolva: 2015. március 27., 16:58
Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek
Végbélrepedés kisgyermeknél
Kedves Szakértő! Kisfiam 4 éves, és lassan egy éve kűzdünk végbélproblémákkal. Először azt gondoltam, hogy aranyere van, mert székelés utan...
Fájó popsi
Kedves Doktor Úr/Nő! A kérdésem a 7 éves kislányommal lenne kapcsolatos. Pár hete minden este nagyon fájlalja a fenekét. Egész pontosan nem tudja...
Mi lehet?
Tisztelt doktor Úr/Nő! Tizennégy éves lányom végbélnyílásán kb. 1-2 hónapja egy kis dudort észlelt. Ez székeléskor egy...
Mi lehet?
Tisztelt Dr. Úr/Nő! Körülbelül két három hete a kisfiamnak fel dagadt az arca és furcsa, apró pörkös kiütések lettek az arcán. A füle mögött...
Nurofen szirup fogzásra
Tisztelt Doktornő! Kislányunk most 1 éves. Fogzásra fél éves korától használunk nurofen szirupot kisebb megszakításokkal, naponta egyszer este...