több ponton jelentkező fájdalom

Kedves Doktor Nő/Úr! Kislányom körülbelül egy hete fájdalmakról panaszkodik, ami általában a homlok szem illetve fül környékén jelentkezik. De ezen kívül torok, mellkas, has, nyelv, száj belső és kézujj panaszokat is említ. A fájdalom gondolom nem állandó, illetve nem lehet erős, hanem néha megáll elmondja hogy mije fáj, és hogy rosszul érzi magát majd folytatja a dolgát. Illetve hol ez, hol az fáj neki. Ő eléggé energikus, és vidám kislány, azaz hogy mindezt csak kitalálja figyelem felkeltés céljából én kizártnak tartom. Nem érte trauma, rendezett környezetben él. Ha éppen leköti magát játékkal, vagy mesenézéssel is meg-megáll egy-két másodpercre, elmondja a panaszát, esetleg odanyúl a fájó testrészhez, majd a következő pillanatban mintha szertefoszlana a fájdalom, játszik tovább. Esténként a panaszok gyakoribbak. Láza nincs. Körülbelül egy hónapja volt mandulagyulladása, miután meggyógyult rá egy hétre hörög hurutja, és egy hét tünetmentesség után a fent leírtak. Gyulladás és lázcsillapítót kapott, de a panaszait az nem enyhítette. Voltunk vele már fül-orr-gégészeten, de rendben találták. A torka enyhén piros. Nagyon aggódunk miatta, ilyen tüneteket még egyik gyermekünknél sem tapasztaltunk. Kérem tanácsát, mi okozhat ilyen tüneteket? Milyen vizsgálatokat javasol?

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Balogh Andrea válasza a fájdalom témában

Kedves Kérdező! Én javasolnék egy részletes laborvizsgálatot, ha valami betegség indul akkor abból látszik. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2014. május 06., 22:41; Megválaszolva: 2014. május 08., 10:47
Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek
Csomók lágyék hajlatban
Kedves doktornő! Kislányom 6 éves és pár napja felfedeztem nála lágyékhajlatban 3 borsónyi méretű csomót . Ami nem tudom hogy eddig ott volt e de...
Café au lait folt?
Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! 5 hónapos kisbabám fenekén kb fél cm-es, halvány barnás, egyenetlen szélű foltot vettem észre. A folt már...
Covid után influenza védőoltás
Üdvözlöm Kedves Doktornő! Érdeklődnék, hogy egy egy napos enyhe lefolyású covid fertőzés után 12 nappal, megkaphatja e a kisfiam a 4 komponensű...
Bekakilás /tejallergia?
Tiszelt Doktor Úr! Fiammal (6 éves lesz) nyáron voltunk kórházban fulladás miatt, asztmát állapítottak meg nála. kontrollon végeztek nála...
C vitamin gyereknek
Kedves Doktor Nő/Doktor Úr! 6 éves kisfiam lassan egy éve napi 500 mg C vitamint kap a gyerekorvosunk javaslatára. A kérdésem az lenne, hogy nem túl...