• mit tehetek ilyenkor?

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Jónapot! kislányom 3 éves lesz 9 mm-es vesetágulattal született ami mára 20 mm lett. 2 éve hordom nephrológiára rendszeresen volt/most is rossz a vizelete vörösvértest fehérvértest vér mikor mi volt benne 5 alkalommal találtak benne ecoli baktériumot. egyszer enterococcust és voltunk rotavírusos fertőzéssel is korházba. MCU vizsgálatot csináltak neki negatív lett.punciján összetapadást szedtek szét azóta sokat gyulladt.ovodába nem veszik fel egyelőre emiatt. 2 éve antibiotikumot kap de tartósbeteggé nem nyilvánítják. Én hiszek az orvosokba de állítom itt valami van a háttérbe.merre indulhatnék el? dokik már semmit nem tesznek.én azt sem hiszem hogy a napiszinten előforduló kellemetlen szúrós acetonszag normális.Kérem segítsenek. Köszönöm előre is a gyors választ. Tisztelettel: egy kétségbeesett anyuka

        Dr. Felszeghy Enikő válasza a vesebetegség témában

        Kedves Anyuka! Sajnos vizsgálat nélkül nem lehet jó választ adni a kérdésére. Mindenképpen azt javasolnám, hogy beszéljék meg háziorvossal, hogy hova tudja Önöket továbbküldeni a korábbi nephrológiai gondozó helyett, ahol Anya úgy érzi, nem látják el megfelelően a kislányát.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Felszeghy Enikő, gyermekgyógyász, endokrinológus, diabetológus
        gyermekgyógyász-endokrinológus-diabetológus Itt kérdezhet További orvosok

        Dr. Felszeghy Enikő

        Kérdés: 2012. január 23., 18:32; Megválaszolva: 2012. január 24., 12:18

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Kedves Doktornő! Nemrég írtam önnek a kisfiamról, aki 3,5 éves, és nystagmussal született. Köszönöm akkori megnyugtató válaszát. Szemdörzsölés, és semmi egyéb panasza, ami miatt aggódtam most nincs, viszont észrevettem, hogy reggel...
        Jó napot kívánok! A kisfiam tenyerén néhány napja kis hólyagok jöttek ki, nem zavarta, nem fájt és nem viszketett, de mára már kisebesedet és viszketni is elkezdett. Tanácsot szeretnék kérni hogy mitől lehet és mi a teendő ebben a...
        Üdv!Kisfiam májusban lesz 4 éves. Egy-két hónapja minden elalvás után kb fél-1 órával olyan szinten kiizzad a kis feje, hogy szabályosan csavarni lehetne a hajából a vizet, a párna is nagyon vizes lesz. A teste többi része viszont szinte...
        Tisztelt Webbeteg, Kisfiam 14 hónapos, 7 hónapos koráig kapott anyatejet. Azóta tápszert, 2 éves korától tejitalt kap. Hetek óta száraz piros foltok vannak a testén, először csak azt hittem bőrszárazság, így elkezdtem kenni bepanthen...
        Tisztelt Doktornô/ Doktor Úr! Kisfiam a héten lesz fél éves. 3 hónapja küzdünk a tejfehérje allergia okozta véres széklettel. Anyatejes, tápszert nem kap. Voltunk hasi UH-n, vérvételen, volt széklettenyésztés is, nem volt eltérés. Eleinte...
        Kedves Doktor! Érdeklődni szeretnék a babám 5 hetes légzés figyelőnk pelenkára csatolható, miközben szopizik többször bejelzett. Én nem vettem észre, hogy nem vette volna a levegőt, a gyerekorvosnak jeleztem szerinte fals riasztás. Nem tudom...
        Tisztelt Doktornő! 11 éves fiam kb 4-5 hete kezdett szédülni, miután kigyógyult egy torokgyulladásból. Antibiotikumot nem szedett rá. Tünetei: szédülés, gyengeség, ájulás érzet. Fejfájás nincs. Étvágya jó.1 hete voltunk gyermek...
        Tisztelt Doktornő, Fiam májusban lesz 3,5 éves. 2 hete panaszkodott, hogy jobb kezén a könyökhajlatnál fáj neki. Egy hete a bal lábán a terdhajlat fáj neki. Általános közérzete nagyon rossz, fáradékony, étvágytalan, rengeteget sír,...
        Üdvözlöm! Kisfiam igen nehéz körülmények között született. Terhesség 26.hetében derült ki, hogy egy hatalmas terime van a nyakán. Túlzott magzatvíz a 30 héten burokrepedést okozott, majd két napi kórházi bentfekvést követően alacsony...
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 11 hónapos kisfiam fejlődésével kapcsolatban lenne néhány kérdésem.Időre született 9/10-es Apgarral.Fizikai fejlődése akkor és azóta is teljesen rendben van.Ehónapra megháromszorozta a súlyát,de minden más...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Új - Távkonzultáció
        Válasszon szakterületet, foglaljon percek alatt az otthonából, kényelmesen!
        COVID-19 kisokos
        Amit tudnia kell és érdemes a járványról. A legfontosabb ismeretek egy helyen.