Mit öröklünk?

Valójában nem betegségről kérdeznék. Magamon megfigyeltem pár dolgot, amiből következtetéseket vontam le, vagy helyesen vagy nem. Arra lennék kiváncsi jól gondolkodom-e. Az életkorom előrehaldtával azt vettem észre, hogy bizonyos dolgok változtak a szervezetemben, amiből rá ismertem egyik-másik ősömre. Fiatalabb koromban gyakran voltam gyomorfájós mint apám, majd az évek multával szép lassan elmúlt. Korom fekete hajam volt, mint apámnak majd lassan őszülni kezdtem, mint anyám és nagyanyám, míg apám fekete haju maradt egész életében. Még sorolhatnák hasonló megfigyeléseket. Lehet az, hogy bizonyos genetikailag örökölt tulajdonságokat egy másik elődtöl örökölt tulajdonság "felülírja" és régeben tapasztalt dolgok eltünnek belőlünk?

WEBBeteg Szakértő válasza öröklés témában

Kedves Kérdező! Az öröklődés nagyon komplex folyamat. Úgy kell elképzelni, hogy a genetikai állományunkat édesapánk és édesanyánk genetikai állománya határozza meg, azonban szüleink az ő szüleik génállományát örökölték, azaz tulajdonképpen bennünk is megtalálható nagyanyáink, nagyapáink egyes génje. A gének tehát az Ön által említett értelemben nem felülírják egymást, hanem kifejeződésre jutnak, melyet hol előbb, hol később észlelünk. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. október 05.

Kérdések és válaszok: Genetikai és anyagcsere-betegségek

UH. vizsgálat értelmezése.
Carotis Doppler UH vizsgálat értelmezése. - A nyaki verőerek intimája kissé vaskosabb, a carotis bifurcatiokban néhány pici, sima felszínű echodús plakk van...
Degeneratív betegség
Tiszteletem! Volna egy kérdésem illetve kifejteném a történetem. 5 éves házas vagyok a férjemmel van két szép egészséges fiúnk egy 34 és egy 6 hónapos. Igaz a...
Laktóz intolerancia adókedvezmény
Tisztelt Doktor úr! Zsákai, Dezső vagyok. Laktóz intolerancia vizsgálatom volt 2019 Novemberében, és pozitív lett. Ezt a vizsgálatot, már régebben is...
Rokoni házasság
Tiszteletem! Az lenne a kérdésem, hogy a testvérem gyerekével többet érzünk egymás iránt., De a testvérem csak féltestvérem csak az édes anyánk egy az...
Triglicerid szintem 12. 4 lett. hova...
Magas lett a triglicerid szintem 12.4,de oktoberben 6volt mar...mit tudok tenni, hogy csokkenjen es mennyire magas ez a szint? gyogyszeres kezelestol mentesen...
Teherbeesés?
Tisztelt Doktor Úr! Az a helyzet, hogy ma miután orálisan kielégítettem a párom, 4-5 óra után óvszer nélkül szeretkeztünk, úgy, hogy nemiszerve már...