Beteg vagy lassú az érése?

Jövő februárban 20 éves lesz az unokaöcsém. Óvodás koráig kifejezetten a nagyobb gyerekek közé tartozott, de iskolás kora óta megtorpant a növekedése. Szerencsére azutóbbi két évben nőtt 15 cm-t, így már 165, de a súlya mindössze 45 kg. Egyébként erős, nem beteges fiatal. 3 éve próbáltak utánajárni, de minden vizsgálat negatív lett. Most az iskolaorvos ismét endokrinológiai és laborvizsgálatokat javasolt, ennek az eredményére várunk. Vannak vékony emberek a családban és a felmenők között is, de nagyon magas, túlysúlyosak is. Vajon mi ez a baj? köszönöm előre is a választ. Üdvözlettel: Benke Rita

Legfrissebb cikkek a témában

WEBBeteg szakértő válasza növekedés témában

Kedves Rita!

Az alacsonyabb növés és testsúly oka számos tényezőre vezethető vissza. Vannak olyan gyerekek, akik egész egyszerűen ezt örökölték. Vannak olyan gyerekek, akik lassabban fejlődnek, eleinte nem vagy alig nőnek, majd aztán hirtelen behozzák a hiányukat. Van ezen kívül számos oka, de mivel az ő esetében nem találtak eltérést a korábbi vizsgálatokban nem gondolnám, hogy szervi eltérés van a háttérben. Várják meg a mostani eredményeket, akkor már többet fognak tudni, de véleményem szerint inkább családi hajlam lehet a háttérben. Az alacsonynövésről írtam egy cikket a webbeteg honlapjára, a krónikus gyermekbetegségek között megtalálja, remélem elolvasva választ talál kérdéseire.

Tisztelettel:

Dr. Balogh Andrea gyermekgyógyász

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2008. november 21., 08:47; Megválaszolva: 2011. augusztus 15., 13:03
Kérdések és válaszok: Genetikai és anyagcsere-betegségek
Degeneratív betegség
Tiszteletem! Volna egy kérdésem illetve kifejteném a történetem. 5 éves házas vagyok a férjemmel van két szép egészséges fiúnk egy 34 és egy 6...
Laktóz intolerancia adókedvezmény
Tisztelt Doktor úr! Zsákai Dezső vagyok. Laktóz intolerancia vizsgálatom volt 2019 Novemberében, és pozitív lett. Ezt a vizsgálatot, már régebben...
Rokoni házasság
Tiszteletem! Az lenne a kérdésem hogy a testvérem gyerekével többet érzünk egymás iránt. De a testvérem csak féltestvérem csak az édes anyánk...
triglicerid szintem 12. 4 lett. hova...
Magas lett a triglicerid szintem 12.4 de oktoberben 6volt mar....mit tudok tenni hogy csokkenjen es mennyire magas ez a szint? gyogyszeres kezelestol mentesen...
Teherbeesés?
Tisztelt Doktor Úr! Az a helyzet, hogy ma miután orálisan kielégítettem a párom, 4-5 óra után óvszer nélkül szeretkeztünk, úgy, hogy nemiszerve...