Szédülés - Menjek fülészhez?

Kb. egy hónapja időnként belehasitott a bal fülembe ill. mögötte fájdalom. Ezután erős hányigereim és rosszulléteim, melegségérzés is voltak, ami diétázás után megszünt. Még mindig érzem sokszor a fülemet és ezzel együtt sokszor szédülök, de csak rövidebb időkre. Ilyenkor általában a pulzusom 60-65 körül van. Ebben az időben vizsgálták a cukromat és kiderült, hogy magas kb. 8-9 között, de, amikor szédülök nincs változás a mérés szerint. Menjek fülészhez vagy mit tudok csinálni? Sajnos nem Magyarországon vagyok most. Az itteni orvos pedig csak azt nézi, hogy magas a cukrom. Előre is köszönettel a tanácsért.

Dr. Horváth Tamás válasza fülfájás témában

Tisztelt Hölgyem! Igen, mindenképpen javasolnék majd egy fül- orr- gégészeti vizsgálatot, sőt eseteleg egy otoneurológiai vizsgálatot is. Így a panaszai alapján látatlanban nem lehet megmondani, hogy mi okozhatja a panaszait.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
Kérdés: 2011. április 08., 21:30; Megválaszolva: 2011. április 12., 18:33

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Fülfájás__
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hete felsértettem a szájpadlásomat. A sérülés helyén két nap múlva fájdalmas hólyagok jelentek meg, és a fülem belül elkezdett...
Mandula garat fül
ÜdvözAlöm Doktor Úr! A problémám a következő lenne. Kb 2 hete mandula problémák miatt háziorvosom Aktil Duo-t írt fel. Sajnos ezt és Augmentint szedtem már az...
Fulfajas, gyulladas
Jo estet kivanok! A nevem Laszlo, aval a problemahoz fordulok Onhoz, hogy csutortok ejjel arra ebredtem, hogy faj mindket fulem, fel van dagadva es be van...
Fülfájás
Tisztelt Doktor Úr! Nagyjából két hete akut mandulagyulladásom volt, kaptam rá injekciót, megszünt szinte minden tünetem, viszont a fülem azóta is...
Tompa füldugulás
Tisztelt Dogtor Úr/Nő! A problémám az lenne, hogy tegnap reggel furcsán fájogatott a jobb fülem, konkrét fájdalomnak nem mondanám, inkább az ébredés után a...