Forgó szédülés vizszintes testhelyzetben, lefekvéskor
Ez év októberben baleset ért, egy üzlet lépcsőjének 5-dik fokáról leestem. Szerencsére törés nem lett, Traumatológiai vizsgálat / röntgen/ zúzódást mutatott., Ami nagy baj, hogy a nyakamban gerincsérv van. A fejem akkora ütést kapott, hogy ezáltal valószínű a gerinc sérv is ütést kaphatott. Azóta, ha lefekszem akár nappal, akár éjszakára - vízszintes test- helyzetben bekövetkezik egy pörgő szédülés, pát másodpercig, majd elmúlik. Ez egyes fejmozdításra előjön. többször, de csak fekve, illetve felkelésnél. Ha megfogom hátul a nyakam és segítek a felkeléshez, kevésbé jön a tünet. Persze ennyi időre már csökkent, de nagyon nagy mértékű volt a leesés után. A reumatológusom szerint ez nem az Ő területe, hanem a neurológiai vizsgálatra tartozik. Nov. 28-n megyek erre a vizsgálatra. Nekem a nyaki gericsérvem 1994 évben lett felfedezve, ez a pörgő szédülés előjön akkor is, ha megterhelem munkával a testem. Pihenésre el szokott múlni, de eddig EGYETLEN szakorvos sem tudta kideriteni az okot, és ami fontos a megszüntetésre szóló gyógyitást sem. HÉVIZEN is voltam több évben kezelésen, ott is azt a választ kaptam, használjam ilyenkor főleg alváshoz a sánc gallért.. NAPPAL nem szédülök, nem az egyensúly központ betegsége okozza. Kérem szakvéleményét? Infúzióval tudnának segíteni ennek megszüntetésére, vagy egy fizioterápiás kezelés, pld. ultrahang hozna -e segitséget, hogy ez a tünet mielőbb megszűnjön.? Nagyon kellemetlen, minden fejmozdulatnál fekvő test helyzetben. Köszönöm a segitségét.
Dr. Zaránd Rajmund válasza szédülés témában
Tisztelt Asszonyom! Egy hosszú ideje fönnálló tünet végleges elmúlasztása nem egyszerű, ha centrális a szédülés, vagy a nyaki erek állapotával van összefüggésben, akkor biztosan nem lehetséges, ha mégis az egyensúlyszerv problémája (ennek kiderítéséhez otoneurológiai vizsgálat kell), akkor talán van némi esély (Epley manőver). Az infúzió átmenetileg javíthat.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.