Mi a teendő állandó garatfal-/mandulagyulladás esetén?

Szép napot! A kérdésem a következőkből állana. 19 éves vagyok, de mióta az eszemet tudom folyamatos garatfal gyulladással élek, amely mostanában kiterjedt a mandulára is.Ehhez elég egy pohár kicsit hidegebb víz, vagy egy szénsavas üdítő. Amennyiben háziorvoshoz fordulok, antibiotikumos kezelést kapok minimum havonta egyszer! Ez pillanatnyilag csillapít a helyzeten, de ahogy befejezem a kúrát máris újra jelentkeznek a tünetek. Ez rendkívül aggasztó egy magamfajta fiatalnak, aki szeretné kiélvezni a földi élet szegényes lehetőségeit. Legutóbbi véreredményem egy héttel ezelőtt érkezett meg, amelyen egy feltűnően magas érték jelentkezett: ASO-740 IU/mL, ha jól tudom ez a mandulával hozható összefüggésbe, és az állandó gyulladással. Természetesen mostanában felmertült a mandula kivételének ötlete, de amíg nem vagyok benne biztos, hogy ez hasznomra válna nem még hátrányomra nem merem megtenni a határozott lépéseket. Nem tudom összefüggésbe hozható -e azzal, hogy az orromon nem kapok levegőt majdhogynem három éve (szedek allergia gyógyszert, illetve reggel-este orrsprét használok), de az orrcsepp kivételével semmi nem volt eddig igazán hatékony. Komolyabb társbetegségre eddig nem került fény a vizsgálatok alapján kivéve az emelkedett pulzusszámot. A kérdésem tehát az lenne, hogy egy esetleges mandulaműtéttel ez a probléma megszűnne-e teljes mértékben! Avagy, hogy mit tudok tenni, ha nem szeretnék több antibiotikumot! A választ előre is köszönöm. Üdvözlettel.

Dr. Zaránd Rajmund válasza fül-orr-gégészet témában

Tisztelt Uram! Véleményem szerint a helyzet kulcsa az orrlégzés helyreállítása. Orrsövényműtét, allergiagyógyszerek, alternatív kezelés (pl. orröblítés NeilMed SinuRinse eszközzel). Testvéremnek hasonló panaszai a más okból elvégzett torokmandula műtét dacára sem szűntek meg a műtét után, ellenben évek alatt csillapodott a torokgyulladásra való hajlama (spontán). Sajnos semmi sem garantálja, hogy a hideg szénsavas italok nyújtotta zavartalan élvezet biztosítható önnek a fenti módszerekkel., De azért nem is kizárható.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. április 05.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

A fülében lévő kristály elmozdult
Édesanyám fülében lévő kristály elmozdult. Korábban volt egy orvos aki kiforgatta, Dr. Suller (elnézést kérek ha rosszul írtam a nevét)., De elköltözött....
Torkomon akadt
Tisztelt Doktor Úr! A tanácsát szeretném kérni egy szokatlan kérdésben. 7 nappal ezelőtt szőrszál akadt a torkomon, sem felköhögni, sem lenyelni nem tudom....
Krónikus orrmelléküreg gyulladás
Jó napot! Egy hosszan elhúzódó problémámmal kapcsolatban szeretném a tanácsát kérni. Körülbelül már 2 éve folyamatosan vannak fül-orr gégészeti panaszaim....
Mi lehet a fülemmel
Tisztelt Doktor Úr! Olyan problémám van, hogy mikor hirtelen fel állok vagy sietek akkor a jobb fülem elkezd lüktetni hallom a szívdobogásom és néha olyan...
Fül orr gége
Leletem a következő Bo tonsilla felső pólusán detritus tűnik át, alsó részén retenciós cysta, hogyan kezelhető
Gégerák?
Elég hosszú ideje, kb 2 éve a nyakam jobb oldalán elég nagy nyirokcsomó látható, melynek a háziorvosom nem tulajdonitott nagy jelentőséget. Kb 3 hónapja...