Teherbe eshetett-e?

Tisztelt Doktor úr/nő

A hétvége folyamán együtt voltam a barátnőmmel. Sajnos nem viselkedtünk elég felelősség teljesen és a termálvízben szeretkeztünk óvszer nélkül (de még jóval az orgazmus előtt megszakítottuk) úgy, hogy kb. 20 perccel előtte mind a kettőnknek orgazmusa volt (nem közösülés útján). Lehetséges az, hogy maradt annyi sperma a hímvesszőn, hogy teherbe eshessen a párom? vagy pedig lemoshatta/illetve megölhette termálvíz? Július 13-n még menstruált a párom, és 18-án volt az említett eset.
Ha nagy a veszély akkor tudok tenni valamit?
Előre is köszönöm.

 

 

Dr. Farkas Ágnes válasza megszakításos közösülés témában

Kedves Kérdező! Igen, így is teherbe lehet esni, de sürgősségi fogamzásgátlót csak 72 órán belül lehet alkalmazni. A ciklust nem a menses utolsó napjától, hanem az elsőtől kell számolni, és általában középidőben van peteérés, ami egy 28 napos ciklust figyelembe véve a 14. nap. Ettől függetlenül nem tudjuk kiszámolni pontosan, mikor érik meg a petesejt, néha még menses alatt is lehet valaki terhes. Ha kimarad egy menses, akkor tesztet kell csinálni, egyébként szerintem gondolkozzanak el a fogamzásgátló alkalmazásán, mert jobban járnak vele, mint egy nem kívánt terhességgel.  Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. július 25.

Kérdések és válaszok: Fogamzásgátlás

Lehetek terhes megszakításos közösülés...
2 evig folyamatosan szedtem fogmzasgatlot es ebben a honapban abba hagytam.oktober 2 ikan volt a mentruaciom elso napja es mar nem kezdtem el a tablettat...
Teherbe eshetek igy?
Hello:) Parommal a megszakitasos modszert hasznaljuk szeretkezes kozben:), de van egy kerdesem: ha nem volt 2 szeretkezes egymast kovetone (tehat nem vehetet...
Terhességi jelek 10 nap után?
Tiszelt Doktor Úr/Nő! Elképzelhető, hogy valaki 10 napos terhesen mellfeszülést és hőemelkedést tapasztaljon? Vagy ilyen korán még nem jelentkeznek tünetek? A...
Megszakított közösülés
Elnézést, hogy levelemmel zavarom, de arra lennék kíváncsi, hogy Ön szerint a megszakított közösülés pharmatex kuppal, mennyire biztonságos? Van olyan, mint...
Terhesség?
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A párommal pár hónapja megszakításos módszerrel élünk szexuális életet. A menstruációmnak tegnap kellett volna megjönnie, de nem jött...
Valószínűség
Kedves Dr. Nő! 16 éves vagyok. 15 éves koromban jött meg először és még nem valami rendszeres, kb 8 hónapja élek szexuális életet. A menstruációm alatt nem...